Unamuno, Miguel de: Napszálltakor (Al tramontar del sol Magyar nyelven)

La agonía del sol en el ocaso

sobre el negro verdor de las encinas

de su lecho detrás de las cortinas

de leves nubes de purpúreo raso.

Y allá en levante, ya de luz escaso,

en el luto agonizan las colinas

mientras del cielo en cúpula y pechinas

se asienta el polv del febeo paso.

Morir así, á los profanos ojos

velado, mas ceñido de la gloria,

rompiendo á los mortales los cerrojos

con que guardan avaros la memoria,

y con fulgor de resplandores rojos

dejar sellado el ciclo de la historia!

Haldoklik immár a leáldozó nap

a feketezöld tölgyerdő fölött,

a lebke felhők, bíbor függönyök

vonagló ágyán csöndbe becsukódnak.

De keleten a fény már elhaló csak,

a dombokon gyászpompa hömpölyög,

a kupolán, pilléren könnyű köd

búcsúja a dicsőn eltávozónak.

Így halni meg, rejtőzve, kandi kába

kíváncsiaktól, mégis glóriába,

kitárva lelkünk, hadd lássák becsét meg.

Hadd irigyeljék ámuldozva végre

és a kigyulladó, titáni égre

piros visszfénnyel verni a pecsétet.