Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Valle, Juvencio: Virágfüzér a bornak (Una guirnalda para el vino Magyar nyelven)

Valle, Juvencio portréja
Tótfalusi István portréja

Vissza a fordító lapjára

Una guirnalda para el vino (Spanyol)

Vino celeste
(ese traje te invento, dulce viejo,
porque quiero vestirte como al cielo);
la nariz echo al viento
y hundo ojos y manos en la tierra
para salir cuanto antes a tu encuentro.
Deseo hallar el hilo
de tu oculta dulzura,
regocijarme dentro de ese vaso.
 
Te entregas como un pozo
sumiso por entero a copa y boca,
cual animal caído
todo envuelto en espumas;
sigiloso y engañoso eres,
pero enseguida zumbas,
bailas puertas adentro,
abres oscuros túneles,
elevas, suspendes, arrebatas,
socavas mi pequeña pertenencia de tierra,
te quedas con mi sueño
y para ir por el filo de la noche
tiendes rojos andariveles.
 
Dormido como un dios en las bodegas,
de pie en las botellas,
o despierto en el vaso
tú eres siempre el mismo;
con una mano mágica me sientas
y con la otra me obligas;
tienes lenguas secretas,
tu cicuta me invade como un humo
y entre alfileres rojos y quemantes
hay un áspero gusto a tierra.
 
Me colgara en tus barbas desbordadas
como una ebria abeja,
me durmiera debajo de tu capa,
buscara sollozando tu regazo
como quien busca un nido;
me quedara por siempre en tus altares
cantando silbo en boca
tus victoriosos humos.
 
Tallo y corola inclino hacia tu frente,
enfermo llego y quiero que me ampares
con tu infalible gracia;
como a un dios torrencial te reverencio
y siento que me tocas
y me sacudes todo.
En mí te adentras de raíz y asalto
entreabriendo intrincados corredores,
levantando brumosos cortinajes
y mostrándome con el dedo
todo el revés del hombre.
 
Me dicen, sentenciosa y sabiamente,
no vayas con el vino;
ése es un despeinado vagabundo,
irresponsable, ciego, irresoluto,
ese es un loco de camisa rayada,
un pobre músico de la calle.
Si vas con él del brazo
perderás tu ramillete de azahares,
dirán que eres alegre
y que cantas y vives como un pájaro.
 
Yo quiero ser un pájaro.
Es por eso que te busco con ahínco,
me voy con los amigos a tu encuentro,
te saludo de pie y bato palmas,
canto erguido en las mesas
y si en mis bolsillos llevo flores o madrigales
todo lo echo en el vaso.
 
Te bebo a largos sorbos
cual un monstruo nocturno,
con miedo de morirme,
temerosos tal vez de que te esfumes,
de no hallarte presente en las esquinas;
a dos manos sostengo la alta copa,
la vacío a lentos sorbos,
degustándola con la nariz abierta
cual si estuviera de pie en un desierto.
 
Cuando pongo mi boca junto al vaso,
todo el vaso retumba en su contorno
como un cuerno marino;
rebullen hacia los bordes las espumas
y del remoto fondo
asciende un huracán morado
tu diluido corazón en chispas;
en mis dientes se rompe tu marea
de mojadas violetas.
 
Pero como una bruja mientes,
vino encendido,
nos ofreces eternos tricolores
debajo de las parras;
estás lleno de novelerías,
del más leve suceso
tejes una imposible historia;
nos haces entrar de golpe en tus recintos
de mentidos laureles.
 
Me acerco a ti de noche,
encapuchado, lírico, resuelto,
rozando las murallas,
tocando con el alma las estrellas
y entretocando pífanos por dentro,
y al encontrarte en casa
es como si el sol cayera
hecho uva en mi garganta,
como si en pleno pecho me colgaran
un arpa de oro.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://elogiosdelvino.wordpress.com

Virágfüzér a bornak (Magyar)

Mennyei bor te
(édes öreg, ily köntöst eszelek ki,
mert úgy akarlak látni, mint a mennyet);
az orrom szélbe tartom
és szemem és kezem a földbe vájom,
hogy mihamarább elébed siessek.
Vágyom meglelni rejtett
édességed fonálát
s vígasságot találni a pohárban.
 
Mint kút, magad egészen
átadod a pohárnak és a szájnak,
mint a kimúló állat,
tajtékkal elborítva;
csalóka s hallgatag vagy,
-de tüstént zúgni kezdesz,
és ott bent táncra perdülsz,
sötét tárnákat nyitsz ki,
felemelsz, függve hagysz és elragadsz,
aláásod kicsinyke földtulajdonom,
tanyát ütsz álmaimban,
és hogy az éj borotvaélén járhass,
vörös kötélhágcsókat nyújtsz ki.
 
Borospincékben alva, mint egy isten,
butéliákban állva
vagy ébren a pohárban,
te mindig ugyanaz vagy;
egyik mágikus kezeddel leültetsz,
másikkal felköszöntesz;
titkos nyelveken szólasz,
bürökleved, akár a füst, eláraszt,
és a vörös és égő tűk között
keserű földíz érzik.
 
Túláradó szakálladra akadnék,
akár egy részegült méh,
elszunnyadnék köpenyedtől takarva,
és öledet keresném felzokogva,
mint ki keresi fészkét;
mindörökre oltárodon maradnék,
és fütyülve dalolnék
győzelmes füstjeidről.
 
Száram, pártám arcod előtt lehajtva
beteg vagyok, kérlek, védelmezőm légy
csalhatatlan kegyeddel;
mint zápor-istent tisztellek s imádlak,
és érzem, hogy megérintsz
s megrázol mindenestül.
Belémhatolsz gyökerestül s rohammal,
kusza folyosókra nyitsz résnyi ajtót,
ködök függönyeit megemelintve,
és megmutatod ujjal
az embernek fonákját.
 
Mondják szentenciózusan és bölcsen:
csak ne járkálj a borral,
hisz az egy borzas, mosdatlan csavargó,
semmirekellő, vak és felelőtlen,
csíkos ingű tébolyda-szökevény az,
szegény utca-zenész.
Ha véle jársz karöltve,
narancsvirág-bokrétád elveszíted,
mondják majd, túl vidám vagy,
s úgy élsz és énekelsz, mint egy madár.
 
Bárcsak lennék madár!
Ezért is kereslek oly buzgalommal,
barátaimmal sietek elébed,
felállva és tapsolva üdvözöllek,
és asztalnál dalollak,
s ha akadnak zsebemben virágok s madrigálok,
mind a pohárba szórom.
 
Nagy kortyokban nyakallak,
akár egy éji szörnyet,
rettegve a haláltól,
félve olykor, hogy füstként elenyészel,
hogy az utcasarkokon nem talállak;
két kézzel emelem a karcsu kelyhet,
lassu kortyokkal ürítem,
tág orcimpákkal ízlelgetve téged,
mintha a sivatagban álldogálnék.
 
Ha a pohárra illesztem az ajkam,
visszhangot vet a pohár tágas öble,
és felzúg, mint triton-kürt;
visszazúdul a partokra a tajték,
s a mélységes fenékről
felszáll liláskék hurrikánként
szétoldott szíved, szikrákat repítve,
és fogaimat ostromolja részeg
violáid dagálya.
 
Mégis hazudsz, mint egy boszorkány,
ó lángra gyúlt bor,
minket örök trikolórral kecsegtetsz
a borágak tövében,
pletykás vagy, hírharang vagy,
a legapróbb esetből
lehetetlen históriát szősz;
egycsapásra hazug babéraidnak
kertjébe rántsz be minket.
 
Úgy környékezlek éjjel,
csuklyában, elszántan és lírikusan,
a falakon motozva,
míg a csillagokat súrolja lelkem,
s fuvolák zendülnek halkan belülről;
s midőn otthon talállak,
mintha a nap lehullna
torkomba, s lenne szőlő,
mintha kitágult lelkem közepében
egy arany hárfa függne.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. I.

minimap