Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Vallejo, César: Vedd el tőlem e kelyhet, Spanyolország! (V) (España, Aparta de mí este cáliz (V) Magyar nyelven)

Vallejo, César portréja
Nagy László portréja

Vissza a fordító lapjára

España, Aparta de mí este cáliz (V) (Spanyol)

V

Imagen Española de la muerte

 

¡Ahí pasa! ¡Llamadla! ¡Es su costado!

¡Ahí pasa la muerte por Irún:

sus pasos de acordeón, su palabrota,

su metro del tejido que te dije,

su gramo de aquel peso que he callado ¡si son ellos!

 

¡Llamadla! Daos prisa! Va buscándome en los rifles,

como que sabe bien dónde la venzo,

cuál es mi maña grande, mis leyes especiosas, mis códigos terribles.

¡Llamadla! Ella camina exactamente como un hombre, entre las fieras,

se apoya de aquel brazo que se enlaza a nuestros pies

cuando dormimos en los parapetos

y se para a las puertas elásticas del sueño.

 

¡Gritó! ¡Gritó! ¡Gritó su grito nato, sensorial!

Gritara de vergüenza, de ver cómo ha caído entre las plantas,

de ver cómo se aleja de las bestias,

de oír cómo decimos: ¡Es la muerte!

¡De herir nuestros más grandes intereses!

 

(Porque elabora su hígado la gota que te dije, camarada;

porque se come el alma del vecino)

 

¡Llamadla! Hay que seguirla

hasta el pie de los tanques enemigos,

que la muerte es un ser sido a la fuerza,

cuyo principio y fin llevo grabados

a la cabeza de mis ilusiones,

por mucho que ella corra el peligro corriente

que tú sabes y que haga como que hace que me ignora.

 

¡Llamadla! No es un ser, muerte violenta,

sino, apenas, lacónico suceso;

más bien su modo tira, cuando ataca,

tira a tumulto simple, sin órbitas ni cánticos de dicha;

más bien tira su tiempo audaz, a céntimo impreciso

y sus sordos quilates, a déspotas aplausos.

Llamadla, que en llamándola con saña, con figuras,

se la ayuda a arrastrar sus tres rodillas,

como, a veces,

a veces duelen, punzan fracciones enigmáticas, globales,

como, a veces, me palpo y no me siento.

 

¡Llamadla! ¡Daos prisa! Va buscándome,

con su cognac, su pómulo moral,

sus pasos de acordeón, su palabrota.

¡Llamadla! No hay que perderle el hilo en que la lloro.

De su olor para arriba, ¡ay de mi polvo, camarada!

De su pus para arriba, ¡ay de mi férula, teniente!

De su imán para abajo, ¡ay de mi tumba!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.literatura.us/vallejo/caliz.html

Vedd el tőlem e kelyhet, Spanyolország! (V) (Magyar)

V

A halál spanyol képe

 

Ott megy! Szólítsd meg! Néd, az oldala!

Ott megy a halál Irúnnál,

harmonikás léptekkel, káromkodva,

magassága gyolcsból, ahogy mondtam,

grammjai a súlyból, mit elhallgattam... hiszen ő az!

 

Hívjátok! Gyorsan! Mert puskákban keres ő engem,

mert jól tudja, hol győzök rajta,

mi az én fortélyom, fajta-törvényem, iszonyú törvénykönyvem!

Hívjátok! Pontosan úgy jár, mint ember a vadak között.

Támaszkodik a karra, ami lábunkra fonódik,

mikor a lősáncon elalszunk,

megáll az álmok ruganyos kapujában.

 

S kiált! Kiált! Valódi, érző torokkal kiált!

Szégyenében kiált majd, látván: elbukott a növényzetben,

látván: távolodik az állatoktól,

hallván, hogy megnevezzük: Ez a halál!

Szégyenében, hogy megsérti legfőbb érdekeinket!

 

(Mert kitermeli a mája a cseppet, ahogy mondtam, bajtárs,

mert fölfalja a szomszéd lelkét.)

 

Hívjátok! Utána, követni kell

az ellenséges tankok lábáig egészen,

mert a halált a muszáj alkotta csupán

kinek a kezdetét s végét illuzióim

élére vésve hordom,

bármennyire is fenyegesse a szokványos veszély,

amiről tudsz te is,

és bár úgy viselkedjen, mint aki nem ismer téged.

 

Hívjátok! Nem lény az erőszakos halál,

hanem hirtelen eset csupán,

ha eljött az ideje, lő,

vaktában lő, pályája, siratóéneke nincs,

lövi saját idejét, bizonytalan fillérre lő,

lövi süket karátjait, zsarnoki tapsra lő.

Hívjátok! Mert ádáz ábrákkal hívni kell,

segítünk néki cipelni három térdkalácsát,

mint ahogy néha

fájnak, zsibbadnak rejtelmes porcikáink,

mint ahogy néha tapintom magam, s nem érzem.

 

Hívjátok! Gyorsan! Mert engem keres,

konyakjával, morális pofacsontjával,

harmonika-léptekkel, káromkodással.

Hívjátok! Ne veszítsük el fonalát, azon siratom.

Szagától fölfelé – jaj poraimnak, elvtárs!

Gennyétől fölfelé – jaj hatalmamnak, hadnagy!

Mágnesétől lefelé – jaj a síromnak!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap