Vallejo, César: Fehér kövön fekete kő (Piedra negra sobre una piedra blanca Magyar nyelven)

Me moriré en París con aguacero,
un día del cual tengo ya el recuerdo.
Me moriré en París —y no me corro—
tal vez un jueves, como es hoy, de otoño.

Jueves será, porque hoy, jueves, que proso
estos versos, los húmeros me he puesto
a la mala y, jamás como hoy, me he vuelto,
con todo mi camino, a verme solo.

César Vallejo ha muerto, le pegaban
todos sin que él les haga nada;
le daban duro con un palo y duro

también con una soga; son testigos
los días jueves y los huesos húmeros,
la soledad, la lluvia, los caminos...

Párizsban halok meg, lucskos csatakba,
már most emlékezem arra a napra.
Párizsban halok meg – s el nem szököm –
mint ma, tán ily őszi csütörtökön.

Csütörtök lesz, mert ma, mikor e verset
szerzem, csütörtök van, sajog a vállam
csontja, és magamat még sose láttam,
egész utamon, mint ma, ily kivertnek.

César Vallejo meghalt, kit ütöttek,
bár ő sosem bántotta őket;
verést neki bot is keményen osztott

meg kötél is; itt vannak rá tanúnak
a csütörtökök s vállában a csontok,
az eső, a magányosság, az útak...