Vallejo, César: Prédikáció a halálról (Sermón sobre la muerte Magyar nyelven)

Y, en fin, pasando luego al dominio de la muerte,
que actúa en escuadrón, previo corchete,
párrafo y llave, mano grande y diéresis,
¿a qué el pupitre asirio? ¿a qué el cristiano púlpito,
el intenso jalón del mueble vándalo
o, todavía menos, este esdrújulo retiro?
 
¿Es para terminar,
mañana, en prototipo del alarde fálico,
en diabetis y en blanca vacinica,
en rostro geométrico, en difunto,
que se hacen menester sermón y almendras,
que sobran literalmente patatas
y este espectro fluvial en que arde el oro
y en que se quema el precio de la nieve?
¿Es para eso, que morimos tánto?
¿Para sólo morir,
tenemos que morir a cada instante?
¿Y el párrafo que escribo?
¿Y el corchete deísta que enarbolo?
¿Y el escuadrón en que falló mi casco?
¿Y la llave que va a todas las puertas?
¿Y la forense diéresis, la mano,
mi patata y mi carne y mi contradicción bajo la sábana?
 
¡Loco de mí, lovo de mí, cordero
de mí, sensato, caballísimo de mí!
¡Pupitre, sí, toda la vida; púlpito,
también, toda la muerte!
 
Sermón de la barbarie: estos papeles;
esdrújulo retiro: este pellejo.
De esta suerte, cogitabundo, aurífero, brazudo,
defenderé mi presa en dos momentos,
con la voz y también con la laringe,
y del olfato físico con que oro
y del instinto de inmovilidad con que ando,
me honraré mientras viva —hay que decirlo;
se enorgullecerán mis moscardones,
porque, al centro, estoy yo, y a la derecha,
también, y, a la izquierda, de igual modo.

S belépvén végül is honába a halálnak,
ki seregekben dolgozik, előzetes rend,
kulcs és paragrafus, kéz és tréma szerint,
minek az asszír szószék? a keresztény katedra?
a vandál bútor útjelzőköve,
vagy, pláne, ez a harmadéles menedék?
 
Hogy így végezzük
holnap, a fallikus nagyzolás prototípusában,
cukorbajban vagy fehérvérűségben,
geometrikus arcban vagy halottban,
azért kell prédikáció és mandula,
azért nem kell, de szószerint, a krumpli,
s a folyó színképe, izzó arannyal,
a hó lánggal égő drágakövével?
Ezért halunk meg annyiszor?
Csak a halálért
kell itt meghalnunk minden pillanatban?
S a paragrafus, mit leírok?
S a deista rend, mit kibontok?
S a sereg, melyben a fejem lehullott?
S a kulcs, mely minden zárba illik?
S az idegen tréma, a kéz
és krumplim és húsom és ellentmondásaim a takaró alatt?
 
Én balga, én farkas, én bárány,
én értelmes, én, én lónál lovabb ló!
Szószék, igen, az egész élet; és katedra,
igen, a halál is, egészen!
 
Barbárság prédikációja: ezek a lapok;
harmadéles menedék: ez az irha.
Ettől a sorstól, bölcsen, arany-termőn, nagy karokkal
kétszeresen is megvédem a zsákmányt,
hangommal is, torkommal is,
s a szaglással, mellyel váltig könyörgök,
s az ösztönös mozdulatlansággal, amivel járok;
megtisztelem magam, míg élek - tudnotok kell;
büszkék lehetnek rám a férgeim, mert
középütt is én leszek s jobbfelől is
nemkevésbé és balfelől ugyancsak.