Vega, Lope de: A paraszt (Al villano que le dan Magyar nyelven)

Al villano se lo dan,

la cebolla con el pan.

Para que el tosco villano,

cuando quiere alborear,

salga con un par de bueyes

y su arado otro que tal,

le dan pan, le dan cebolla

y vino también le dan.

Ya camina, ya se acerca,

ya llega, ya empieza a arar.

Los surcos lleva derechos.

¡Qué buena la tierra está!

—Por acá —dice al «Manchado»,

y al «Tostado»: ¡Por allá!

Arada tiene la tierra,

el villano va a sembrar;

saca el trigo del alforja,

la falda llenado va.

¡Oh, qué bien que arroja el trigo!

¡Dios se lo deje gozar!

Las aves le están mirando;

que se vaya aguardarán.

Junto a las hazas del trigo

no está bien el palomar.

Famosamente ha crecido;

ya se le acerca San Juan.

Segarle quiere el villano,

la hoz apercibe ya.

¡Qué de manadas derriba!

¡Qué buena prisa se da!

Quien bien ata bien desata.

¡Oh, qué bien atadas van!

Llevándolas va a las eras.

¡Qué gentil parva tendrá!

Ya se aperciben los trillos,

ya quiere también trillar.

¡Oh, qué contentos caminan!

Pero mucho sol les da.

IM. mano en la frente ponen,

los pies en el trillo van.

¡Oh, qué gran sed les ha dado!

¿Quién duda que beberán?

Ya beben, ya se recrean.

Brindis. ¡Qué caliente está!

Aventar quieren el trigo,

ya comienzan a aventar

¡Oh, qué buen aire les hace!

Volando las pajas van.

Extremado queda el trigo,

de ese limpio y candeal.

A Fernando que Dios guarde,

se pudiera hacer el pan.

Ya lo llevan al molino,

ya el trigo en la tolva está.

Las ruedas andan las piedras,

furiosa está la canal.

Ya van haciendo la harina.

¡Qué presto la cernerán!

¡Oh, qué bien cierne el villano!

El horno caliente está.

¡Qué bien masa! ¡Qué bien hiñe!

Ya pone en la tabla el pan,

ya lo cuece, ya lo saca,

ya lo quiere presentar.

A parasztnak odaadják

a hagymát s a kenyeret,

bogy az esetlen parasztja

mihelyt pirkad napkelet,

hajtson ki a pár ökörrel,

szántson, mint a többiek.

Kenyeret, hagymát, a bort is

neki adják, úgy mehet

ballagcsálva a mezőre,

hol mindjárt munkába kezd.

Nyílegyenes barázdát von.

Haj, remek a föld, remek!

„Hajsz!" - kiált a Feketének,

szól a Tarkának: „Tüled!"

Aztán fölszántván a földet

vetni készül, megy, siet,

kötényébe telt iszákból

tiszta búzát töltöget.

Ó, mi szépen hinti, szórja!

Bárcsak mind eredne meg!

A madarak alig várják,

hogy a földnek essenek.

Galambdúcnak kévék mellett

minek is adtak helyet?

Rangosan megnőtt a búza,

Szent János-nap közeleg.

A paraszt aratni készül,

kapja gyorsan élezett

sarlóját és vág sietve,

dönt hatalmas rendeket.

Jól szed markot, aki markos,

minden kéve jó köteg.

A szérűre hordva őket

kazlat formál, rendeset.

Látni immár itt is, ott is,

cséphadarók lengenek.

Nosza csépel. S mily vígan, bár

ég a nap fent, sistereg.

Homlokot töröl a kéz, de

a láb ritmust nem feled.

Hű, micsoda szomjuság! Haj,

lesz ivás itt! Nem hiszed?

Máris mondják koccogatva:

Tyű, de fene vad meleg!"

Szórnák, fútatnák a búzát,

szelelik a friss szemet.

Hej, mi kedvező a szellő!

Száll a pelyva, ing, lebeg.

S megmarad a tiszta búza,

hófehéren ott pereg,

ég kegyével Ferdinándkor

süthetik a kenyeret.

Viszik őrletni a búzát,

malomgádor megremeg,

kerekek között dühödve

forognak a nagy kövek.

Lisztté őrölik a búzát,

gyors szitákon átlebeg,

a paraszt is megszitálja,

kemencébe rak tüzet.

Milyen jól dagasztja, gyúrja!

Már lapátján díszeleg

a kenyér, beveti, rántja,

mutatja, mi szép sütet.