Vicente Aleixandre, Merlo: A csókok (Los besos Magyar nyelven)

No te olvides, temprana, de los besos un día.

De los besos alados que a tu boca llegaron.

Un instante pusieron su plumaje encendido

sobre el puro dibujo que se rinde entreabierto.

Te rozaron los dientes. Tú sentiste su bulto,

en tu boca latiendo su celeste plumaje.

Ah, redondo tu labio palpitaba de dicha.

¿Quién no besa esos pájaros cuando llegan, escapan?

Entreabierta tu boca vi tus dientes blanquísimos.

Ah, los picos delgados entre labios se hunden.

Ah, picaron celestes, mientras dulce sentiste

que tu cuerpo ligero, muy ligero, se erguía.

¡Cuán graciosa, cuán fina, cuán esbelta reinabas!

Luz o pájaros llegan, besos puros, plumajes.

Y oscurecen tu rostro con sus alas calientes,

que te rozan, revuelan, mientras ciega tú brillas.

No lo olvides. Felices, mira, van, ahora escapan.

Mira: vuelan, ascienden, el azul los adopta.

Suben altos, dorados. Van calientes, ardiendo.

Gimen, cantan, esplenden. En el cielo deliran. 

Feledni csókjainkat gyorsan ne kívánd egyszer!

Csókokat, mik repültek, mint a megszállott, szádhoz.

Egy pillanatra izzó tollukat odatéve

félig nyílt ajkaidhoz, mik adták maguk önként.

És te érezted súlyuk, ahogy fogadhoz értek.

Szájadban égi tolluk dobogva verdesődött.

Ó ajkad gömbölyűen remegett az örömtől.

Van ki ne adna csókot ily szökevény madárnak?

Szájad félig kinyílott, fehér fogaid láttam.

Ó karcsú csőrök lassan ajkaidba merültek.

Ó égi csipkedésük közben érezted lágyan,

hogy tested egyre könnyebb, s könnyedén felfelé száll.

Uralmadban kecsesség, mennyi báj volt és fenség!

Madár röppen vagy fény ez, tiszta csók, rebbenő toll?

És meleg szárnya arcod finoman beborítja,

ahogy lebeg körötted, amíg te vakon csillogsz.

Feledni boldog csókot ne akarj, nézd, hogy szöknek!

Nézd: szállnak egyre feljebb, elmerülnek a kékben.

Aranyló testtel törnek magasra, forrón, égőn.

Sírnak, dalolnak fénylőn. Égi mámorba hullnak.