Villegas, Esteban Manuel de: A sus amigos

Ya de los altos montes

las encumbradas nieves

a valles hondos bajan

desesperadamente.

Ya llegan a ser ríos

las que antes eran fuentes,

corridas de ver mares

los arroyuelos breves.

Ya las campańas secas

empiezan a ser verdes,

y porque no beodas,

aguadas enloquecen.

Ya del Liceo monte

se escuchan los raveles,

al paso de las cabras

que Títiro defiende.

Pues, ea, compańeros,

vivamos dulcemente,

que todas son seńales

de que el verano viene.

La cantimplora salga,

la cítara se temple,

y beba el que bailare

y baile el que bebiere.

A vastag hólepel már

a büszke hegytetőről

reménytelen a völgyek

mély katlanába gördül.

Immár a gyönge forrás

komor folyóvá bővül,

s tengernyi vad folyam lesz

a fürgén szökkenőből.

A letarolt mezőség

ugyan hamar kizöldül,

s nem bortól ittasul meg,

de víztől, lágy esőtől.

A Liceumban immár

szelíd muzsika zendül,

kecskéit Tytirosnak

kisérő hegedűkből.

Fel, cimborák, mulassunk,

jókedvünk hogyha pezsdül,

minden virág a nyárnak

eljöttéről jövendöl.

Elő a kulacsokkal,

halljuk, hogy hárfa pendül,

táncoljon, aki szomjas,

igyék, ki táncra pördül.