Zorrilla, José: El contrabandista
El contrabandista (Spanyol)Subiendo la negra roca de embarazosa montaña, contrabandista español bridón andaluz cabalga. Lleva el trabuco a su lado, el cuchillo entre la faja, y con el humo del puro su voz varonil levanta.
" Que brame en la peña el viento, que se arda el monte vecino, que rompa el inhiesto pino el aquilón violento. Yo desprecio sus furores; y aquí solo, sin señores, de pesadumbres ajeno, oigo el huracán sereno y canto al crujir del trueno mis amores,"
" El albor de la mañana, en sus matices de rosa, me trae la imagen graciosa de mi maja sevillana, y en sus variados colores me pinta las lindas flores del suelo donde nací, donde inocente reí, donde primero sentí mis amores."
" Cuando la enemiga bala chilla medrosa a mi oído, ya mi contrario caído el alma rabioso exhala. ¡Qué me importan vengadores cien fusiles matadores que amenacen mi cabeza! Con mi Moro y mi destreza yo les canto en la maleza mis amores."
" Sienta yo el pujante brío del galope de mi Moro , y el trabucazo sonoro de algún compañero mío; y que vengan triunfadores los caballeros mejores que empuñaron lanza ó freno. Yo de temerles ajeno cantaré libre y sereno mis amores."
Tranquilo el contrabandista aquí el canto llegaba, cuando un acento francés "¡Fuego !" a su lado gritaba. Sobre su frente pasaron con ruido silbar las balas, y gendarmes le acometen diciendo " ¡Ríndete a Francia!" Y entonces él " No se rinden los que nacen en España", y contra el jefe enemigo su ancho trabuco descarga. Cayeron dos, como arbusto que el cierzo en pos arrebata. En impetuosa carrera el bruto gallardo arranca; y por sobre los peñascos que en rápida fuga salva, cantando va el español al trasponer la montaña: " Vivir en los Pirineos, pero morir en Granada."
|
A csempész (Magyar)Kaptatván a sötét-sziklás, szakadékos meredélyen, spanyol csempész lovagol jó andalúz telivéren. Oldalán nagyöbű puska, kendőbe gyűrt kés övében, s szivarfüstjével keményen száll föl hangja is, eképpen:
„Zúgjon a szél a hegy ormán, minden szikla beleizzék, s rontsa a sudár fenyő szét, döfje-hasítsa az orkánt. Úr és vihar heveskedjék, egyiknek se lesem kedvét, nevetek én csak a gondon. Istennyila hadd ropogjon, a világnak dallal mondom, hogy szeretlek!
Hajnal pírja hogyha serked, s olyan mint a tarka rózsa, drága képét idehozza sevillai kedvesemnek, s színek pompázó raján át festi többi szép virágát a földnek, hol megszülettem, nevettem - még vétkezetlen - s megéreztem önfeledten, hogy szeretlek!
Míg az ellenség golyója fülem mellett zúgva elszáll, elhull addig ellenem már, s átkozódik, haldokolva. Durroghat rám akármint a száz vad, gyilkos öbű flinta: nem látják a fejem holtan! Ellépek Morómmal onnan, s eléneklem a bozótban, hogy szeretlek!
Halljam csak, hogy miként vágtat Moro lovam hegyen-völgyön, csak mordálya feldörögjön valamelyik cimborámnak, s jöhet már a sok hivalgó, lándzsás-zablás frank hidalgó: bánom én, hogy mint ügetnek? Szívem tőlük sose retteg, s vígan mondom a szeleknek, hogy szeretlek!"
Hogy a csempész mit se sejtve nótájában eddig ér el, mellette egy francia hang „Tűz!" - harsányan így vezényel Golyók csapódnak körötte komor, szilaj süvítéssel, s frank csendőrök rontanak rá: „Add meg magad szépszerével!" Erre ő: „Kit spanyol föld szült, magát meg nem adja kényre!" Nagyöbű puskája dörren, s hull az ellenség vezére. Másik is dől, mint a cserje Észak kaszáló szelében. Elvágtat a nyers levente, szirtek fölött száll kevélyen, s amíg átrugtat a bércen, át a bércen, meredélyen, eképp dalol a spanyol: „Piréneus ormán élnem jobb volt bárminél - de végem mégis Granadában érjen!"
|