Alver, Betti: Hangok (Hääled Magyar nyelven)

Kui vaibub linna kära, tuul ei puhu,
kuu vahib aknast norskajaile suhu
ja taevasamblas tärkab täheseeni,
siis kaob mu rahu, siis ma kõnnin, vahin –
mu ümber algab kummaline kahin
ja kuuldub nagu sumbunud sireeni.

Ning äkki kajab orel, harf, triangel,
torm tantsides lööb takti plekist pangel,
pump hoovinurgas kräunub nagu kass,
metalne laul käib sillakaare ketis,
kukk tornil kireb kriiskavas falsetis,
ja keldripõhjas põrab tume bass.

Flööt luksub naerda teispool taevakummi,
maa sisemuses taotaks hiiglatrummi –
kõik väriseb, ja kuna ma veel rühin
ja heitlen häälte, helinate vooga,
mu üle juba paiskub hirmsa hooga
maailma suur sümfooniline mühin.

Amikor nincs már zaj, és nem fúj a szél,
A Hold minden hálószobába benéz,
s az égen feltűnnek a csillaggombák,
hirtelen felriadok s járni kezdek,
valami zavarja az éji csendet,
mintha hallanám szirénáknak hangját.

Hirtelen megszólal orgona, hárfa,
a szél a vödröket ütemre rázza,
a vízszivattyú nyivákol, mint macska,
a hídnak a lánca dalol fémesen,
a toronyról a kakas szól érdesen,
a pincéből hallatszik bőgő hangja.

Az ég túloldalán felnevet egy flóta,
a lábunk alatt dobog a Föld dobja,
közben megfeszülten harcba indulok
ez ellen az őrült hangorkán ellen,
mert kelnek már rohamra velem szemben
éji szimfóniává olvadt zajok.