Porból és szinekből új lepkék születnek,
de minket úgy tesznek a földbe, ahogy a törött csontot tesznek gipszbe, hogy összeforrjon
valahol a viharban és a homályban a hullámok úgy nyalják az újszölött szigeteket, mint kölykét az oroszlán
a szavak most próbálják első lépéseiket a papírlapok fehér sötétjében,
ahol nincs sem árnyék, sem űr, se távolság
míg aztán megszületik valami egészen új, új koordináták, északi fény, valami új éjszaka
és hullanak a csillagok ezüst kalapács ütései mély álmokon át,
érintik az ujjakat és nedv buggyan a jávorfa százados szívéből
hiszen egyszer kellett, hogy találkozzunk, gyermekeink vére, szüleink vére
piros eper emeli kezét és a gólyahír hallgat titokzatosan
olyanok itt a dűnék, mintha a fehér homok emlékezetében őrizné az Éden folyóinak csobogását
a magános hangyák eltévednek a szélben, a partokon fellángolnak a szegfűk
valami ég elkerülhetetlenül, az éj lefekszik erdei gyepágy puha ölébe és a közeli csillagképek széttörnek a hajában
emlékei pillanata tele ősidők vízeséseinek zúgásával, tengerikagylókkal és méhek álmával ott a sötét falak mögött
vajon csakugyan újra kezdődik-e valami
minden ég lent a mélyben, a mélyben elsápad a szén és megkövesednek az erek
és mikor a felkelés ideje eljön, a hamu nem engedi el kezünket, szárnyak tollain megfagy a források párája
honnan téved a gyerek mosolya a királyi várba honnan veszi a lóhere,
ez a négylevelű szerencse, a merészséget, hogy itt nőjön a magas oszlopok tövében,
mikor a nyírfák fekete csíkjai is elfáradnak és a levelek zöld repülése is kimerül,
még mielőtt az agyag agyaggá válik és a véres sár visszamállik a földbe
nem, nem, senkinek sehol nem kell a ti törénelmetek s benne a vég meg a kezdet
béke, csak béke a legparányibb bogaraknak, a fürjtojásoknak
béke hangyák zizegő ösvényeinek béke, a paradicsommadaraknak
és a legyezőlevelű ginkónak béke és béke az égnek béke és béke neked, kecskefejő repülése
béke az almának, körtének, szilvának, baracknak és a narancsnak,
vadrózsának a vasúti őrök házikója előtt
Requiem Requiem aeternam