Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Suits, Gustav: A lélekharang (Kerkokell Magyar nyelven)

Suits, Gustav portréja

Kerkokell (Észt)

Nii vaikse kodoküla talo,
kui undse Vooremäe pääl.
Teed kabelihe üle palo
lää lőunevahel lämmäl sääl.

Oh kuule: kerkokellä lüvväs,
see lööja om su oma lell!
Heng niikui taiva poole püvvas,
nii rasselt kaibap, ikep kell.

Om asja ilman imelise,
teed toda kävven mőtli ma:
sääl saatva kooljat peijelise,
siin jooksva latse lustiga!

Om asja ilman imelise,
nii jäi ma veelgi mőtlema:
sääl hauda kandva inemise,
siin mőteten veel astu ma!

Kőrd, talvel, kerkokellä löödi
ja lööja olli oma lell.
Mo emä aus sis joodi, söödi -
see mälestüs om mulle hell.

Ma tulli, kui so vaene korjus
jo külman lautsin magasi.
Maa pääl kui lőpnu oll' so orjus,
so emäs vőitsi tagasi.

Es kaiba enämb huule hätä
ja kadonu so tőbe lőhn.
Nii rahulik ja uhke nätä
so nägo olli kirstun kőhn.

Oh kuule: kerkokellä lüvväs,
see lööja om so oma lell!
Heng niikui taiva poole püvväs,
nii rasselt kaibap, ikep kell.

So käe oma ohtjit kaknu
ja sälgä tőstnu toobripuud.
So kässi lehmä, peni laknu,
so oma poig es anna suud.

Poig harva üle kodo läve
so manu jőudse kooli teelt.
Sis tuuli, pilvi perän käve,
es kuule ema lihtsat meelt.

Kui imelik: om armastanu
nii kavva, kavva emä arm.
Kui valulik: veäp havva manu
liig hilda elo saatus karm!

Kőrd, talvel, kerkokellä löödi
ja lööja olli oma lell.
Mo emä aus sis joodi, söödi -
see mälestüs om mulle hell.

So havva päitsin orjavitsa
nüüt kate puu all häitsevä.
So poja tee om ollu kitsa,
vast laja küll na näitsevä.

Kas kőrd ka kerkokellä lüvväs? -
ei löö vist enämb oma lell!
Kas kőrd mo aus ka juvvas, süvväs -
oh kerkokell, oh kerkokell!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://bsd.ee/~hadara

A lélekharang (Magyar)

Olyan csendes szülőfalum háza,
a domb is motyogva mereng fenn -
cserjén át megyek a halottasházba
a délutáni melegben.

Figyelj csak a könnyű harang szavára:
nagybátyám az, aki harangoz.
A harang lelke az ég fele szállna -
kit sirat el vajon most?

Egymás mellett: élők és holtak,
furcsa dolgokat látsz itt:
ott kísérnek egy néma halottat,
itt gyerekek víg hada játszik.

Egymás mellett: élők és holtak,
milyen furcsák is a dolgok!
Amott a sírba kísérik a holtat,
itt meg tűnődve kódorgok.

Kondult a harang, bongott és sírt csak,
akkor is nagybátyám húzta.
Az én Anyám torán ettek és ittak
és lelkem néma volt s puszta.

Csak holttestet látni jöttem el akkor:
ravatalon voltál két napot át!
Életedben bevégződött a rabkor
s visszakaptalak, végre, mint anyát.

És már a bajokra sem panaszkodsz,
s eltűnt hosszú betegséged szaga.
Megbékültél - így láttam ezt ott -
sovány arcod: a nyugalom maga.

Figyelj csak a könnyű harang szavára:
nagybátyám az, aki harangoz.
A harang lelke az ég fele szállna -
kit sirat hangja vajon most?

Kezed sok dudvát tépett ki nyaranta
és sok teli dézsát felemelt -
Kezedet tehén és kutya nyalta -
nem csókolta fiad kezedet.

Ritkán léptem át az otthon küszöbét
s akkor is - milyen kínos emlék! -
fürkésztem a felhők gyapjas seregét,
nem édesanyám egyszerü lelkét.

Talán különös, de bizony szeretett
anyám, amíg élt, de tovább is!
S most idehúz megkésett szeretet
a sírhoz s innen tovább visz.

Kongott a harang, bongott és sírt csak,
akkor is nagybátyám húzta.
Az én anyám torán ettek és ittak -
 a lelkem néma volt s puszta.

Vadrózsa nőtt fejtől sírodon,
fölötte két fűzfa állt ott.
A fiad útja keskeny volt, bizony,
pedig néha tágasnak látszott.

Tán meghúzzák még a lélekharangot,
de már nem a nagybátyám húzza.
Az én toromon esznek és isznak
és minden néma lesz, puszta.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G.

minimap