Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Under, Marie: Tavaszi utópia (Kevade utoopia Magyar nyelven)

Under, Marie portréja
Képes Géza portréja

Vissza a fordító lapjára

Kevade utoopia (Észt)

Päike kõliseb taevas.
Veed karand püsti kraavides,
lõhuvad joosta mis hirmus.
Iga lomp saanud peegliks:
tuleb üle hüpata taevastest
nii ja nii mitu korda.

Rohi ju krabiseb mullas.
Põõsad pritsivad rohelist,
kus setunaistena
leelutavad varblased.
Kassidki öösiti katustel,
kuukiired vurrudes,
kiunuvad džässi.

Laulikud aga –
hulguvad ligunud kingi
kõiges ses uhas ja uputuses,
vahivad Aadama uudishimus
sesse sinavasse
aurukatlasse,
naeratus huulile torgat
nagu nööpauku lill,
ja on nagu tahaksid
silmad neil nutta:
justkui sünniks midagi kuulmatut,
ja näpivad südame kannelt.

Oh teie poeedid, poeedikesed,
parem tuleks siduda ette
üle kulunud pükste
lai sinine poll,
osta saapamääret ja hari,
seada end käidavalle kohale
puhastama preilidelle kingi,
lahkete sõnade nõrgudes,
harja tuuseldes südame taktis.
Selle asemel,
et ühtsoodu
teha pediküüri
värsijalgadelle.

Või hakata korstnapühkijaks.
Eks ole see nagu karneval:
must tahmamask alati palge ees,
hammaste ja silmamunade välkudes,
käid inimsööjana teiste seas,
seeasemel, et alati
e n d lasta süüa –
Eks tõsta see iseteadvust ja tuju:
torukübar pääs
ning õlul redel,
too kõrguse igatsuste
üllas embleem.

Ronida siis katustelle,
kõrgemalle ja kõrgemalle,
torukübara riivates taevast,
püüda sääl kärbseid ja aeroplane,
välja naerda neid põrmus roomavaid,
maadligi vantsivaid
raskuse vaime.
Kõrgemalle ja kõrgemalle veelgi! –
Ja kord –
kui näib villand – –
viimse luulsöösti rebenemisel
karjuda päikeselle suhu
oma viimne armuavaldus…
Ah, teie poeedid, poeedikesed küll!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttps://luuleleid.wordpress.com

Tavaszi utópia (Magyar)

A nap csak úgy cseng-bong az égen.
Árkokban a vizek megbokrosodtak,
úgy vágtatnak, hogy szörnyűség.
Tükör lett minden pocsolya:
egeket kell átugrani,
többször, egymás után.

Mocorognak a füvek a földben,
zöldet lövellnek ki magukból a bokrok,
s rajtuk mint szetu* asszonyok
verebek csivitelnek.
A macskák is éjjelente a háztetőkön,
holdsugárral a bajszukon
jazzt nyivákolnak.

S a költők, a költők
átázott cipőben csatangolnak
e lázas forgatagban
s Ádám kiváncsi szemével
bámulnak ebbe a kéklő
pára-katlanba:
az ajkukra tűzött mosoly úgy virít,
mint gomblyukban a virág.
Szemük még mintha
sírni akarna,
mintha sosem hallott dolgokról vallanának,
úgy pengetik a szív kanteléjét.

Ó ti költők, ti emelkedett lelkek!
Jobb lenne, ha
vásott nadrágotok elé
széles kötényt kötnétek,
cipőkrémet vennétek és kefét
s kiállnátok valami népes helyre
lányok cipőjét fényesíteni,
kedves szavakat duruzsolva,
míg a szív ütemére- táncolna kezetek.
Ahelyett, hogy
egyre csak -
verslábakat
pedikűröznétek!

Vagy kéményseprőnek csapjatok fel.
Hát nem olyan, mint egy igazi farsang?
Az arc előtt mindig fekete koromálarc, -
csak a fog meg a szem fehérje villog:
emberevőként járnál az emberek közt -
nem lenne-e jobb, mint az, hogy színtelen
csak téged egyenek?
Nyilván emeli az öntudatot s a kedvet:
fejeden cilinder,
válladon létra,
a magasba vágyakozásnak
nemesi címere.

Felmászol a tetőkre,
feljebb, egyre feljebb,
míg cilindered az eget nem veri
s ott legyeket s repülőgépeket fogdosol
s kineveted a porban csúszó-mászó,
földön topogó
nehézkes lelkeket.
Magasabbra, még magasabbra!
S egyszerre -
ha már elég magasra feljutottál,
indulatod utolsó kitöréseként
vágd a nap arcába
végső szerelmi vallomásodat...
Hej, költők, ti emelkedett lelkek!

 
*Pravoszláv vallású észtek



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. G.

minimap