Vaarandi, Debora: Ööviiul

Ühel üürikesel viivul
hämaram on valge öö.
Ja siis salus lõhnaviiul
valjult helisema lööb.

On see õnn või on see valu-
armastuse viis on see.
Keegi kergelt paljajalu
tõttab läbi kastevee.

Keegi ootab kase najal
heledamaks läheb aas,
Armsam, see on pidumaja!
Valgeid küünlaid põleb maas.

On need hõisked, on need nuuksed,
sosin summutatud suul.
Armsam, sul on lehejuuksed,
las ma olen nende tuul!

Las mind sinu juurde tulla,
valge lill, mu valge lill!
Läbi õhu, läbi mulla
voogab laul ööviiulil.

Egyszerre, rövid pillanatra
sötétebb lesz a fehér éjszaka:
illatok hegedűje zokogva
zendül: a berek mély szava.

Öröm ez? vagy fájdalom inkább?
A szerelem dallama ez.
Valaki könnyedén, mezítláb
fut a harmaton, társat keres.

Valaki vár, nyírfának dőlve -
világosabbra válik a rét.
Gyertyák lobognak füstölögve,
a föld ünnepi lázban ég.

Örömsikolyok, néma könnyek,
a száj csak suttogva beszél.
Kedvesem, hajad sűrű, könnyed
lomb - én vagyok a szél!

Enyém vagy, engedj magadhoz hát!
Fehér virágom, a hegedű vall!
A földön át, a levegőn át
árad az illat, zeng, zúg a dal.