Koskenniemi, V. A. (Veikko Antero Koskenniemi) (1885–1962) Művek   hu fi

Életrajz

Veikko Antero Koskenniemi (1885. Oulu – 1962. Turku), finn író, költő, műfordító. Turkuban, ahol egyetemi tanulmányait végezte, már harminchét éves korában a világirodalom tanárá lett. Mikor egyetemi tanárrá kinevezték, már neves költő volt, hiszen huszonegy éves korában kiadott első kötete, a Dalok egyszerre ismertté teszi nevét, nemcsak otthon, hanem külföldön is. Verseit ugyanis már első kötetének megjelenése után kezdik idegen nyelvekre fordítgatni. Jelentősebb kötetei: Fehér városok (1908); Tűzfény (1913), Elégiák (1917); Líra és pásztorsíp versfordítások (1917);  A szív es a halál (1919); Szerelmes dalok (1920); Válogatott versek (1928); Darvak vonulása (1930); Tűz és hamu (1936) stb. Műveinek 8 kötetét kiadta a Werner Söderström kiadóvállalat. Írt regényt is (Brenner konzul késő nyara, 1916), ezenkívül útirajzokat és tanulmányokat. Mindenütt megfordult, ahova tudós vonzalma és költői szomja űzte: Görögországban, Itáliában és Franciaországban is járt, bár nagyon rövid ideig, nálunk is. Útirajzai mintaszerűek, nem hiú tetszelgés és bágyadt visszaemlékezés, hanem költői itinerárium, oktatás és okulás. A Tavaszi este a Quartier Latin-ban és a Nyári napok Hellasban - ez a két útirajza valóban eszmélkedés es alapos környezet-vizsgálat műfordításaihoz és kritikai tanulmányaihoz, nem pedig valami megrekedt költői véna prózai kiömlése. Mint költő a legnagyobb finn nyelvművészek közé tartozik. Líráját valami halk, őszinte, cicomátlan szerénység jellemzi. Már első kötetéből klasszikusként lép elő s ez nem fojtott romantika benne, hanem tömörré sűrített életszemlélet, nem túláradó, hanem biztos mederbe szorított vallomás. A szelíd bánatot néha mély peszszimizmus váltja fel nála, a sötét színek és hangok mellett azonban az öröm is meg-megzendül ezekben a versekben, az alkotás öröme, a természet jelenségeinek derűsebb átélése, a szépség szolgálatának gyönyörűsége, sőt boldog életigenlés is. Verseiben, különösen az érett férfikor termésében, megcsillan szatírája is, mely azonban szintén szelíd és mindig mértéktartó. A finn író vagy olyan pokoli tréfákat űzet alakjaival, mint Kivi a „Hét testvér"-ben, vagy szelíden mosolyog rajtuk, mint Aho és Sillanpää. Koskenniemi óklasszikus formájú szatírái és epigrammái ilyen szelíd derűt sugároznak. Mondhatnánk róla, hogy ő a finnek Babitsa. de a finneknél, még az ilyen erősen klasszikus műveltségű és szemléletű költőknél is fel-felcsendül a drága örökség, a népköltészet aranytiszta hangja. Különösen szépek, megejtőek e nemben balladái. A finn ballada hangja az elégia felé lejt és románc lehetne, ha tárgya nem volna mégis tragikus. Koskenniemi mint műfordító is elsőrangú. Főleg görög, latin, francia és német költőket fordított.

(Az oldal szerkesztője: P. T.)