Koskenniemi, V. A.: Koulutie

Olen unessa useasti

sinun kaduillas, koulutie.

Kotiportilta kouluun asti

minun askeleeni vie.

Syysaamu kirpeä koittaa

yli heräävän kaupungin

ja sen laidassa koski soittaa

tutun sävelen ilmoihin.

Talot matalat kahta puolta -

miten tunnen ne tarkalleen!

Yli niiden mäeltä tuolta

kohoo kirkko tornineen.

Ja mun matkani keskitiellä

näky ihana, aamuinen:

tytön sinisen kohtaan siellä

ja katsehen sinisen.

Vie jalat kuin karkelossa

läpi pienen puistikon.

Sen penkillä kuutamossa

ens runoni tehty on.

Ja puiston puiden takaa

- miten lempeine silmineen! -

mua katsoo kaunis, vakaa

runoruhtinas, piispa Franzén.

Ja koulun aitaa vastaan

jo vanhan rehtorin nään.

Miten tuttu astunnastaan

ja ryhdistä miehisen pään!

Syysaamu kirpeä koittaa

yli heräävän kaupungin

ja sen laidassa koski soittaa

tutun sävelen ilmoihin.

Ja ma unhotan läksyni vaivan

ja kaikki niin kaunihiks saa.

Mua jossain kaukana aivan,

elo ihana odottaa. -

Olen unessa useasti

sinun kaduillas, koulutie.

Ah, enkö ma hautahan asti

myös koululainen lie?

Gyakran az álom elém állít,

köves utcáiddal, iskolaút.

Kapunktól egész az iskoláig

voltál léptemhez kalauz.

Hűvösen kél föl az őszi nap,

ébred a város komoran,

szélén szapora zajjal egy patak

dalol, s a tájon átrohan.

Házak guggolnak hosszan kétfelől –

milyen pontosan tudom még!

És felettük, amott a dombtetőn

templomtorony tekint szét.

Boldog, reggeli utam közepén

gyönyörű látvány integet:

kéken libbenő lánykát látok én,

s két játszi kék szemet.

Táncos gyalogutakon jártam,

keresztül egy kis fasoron.

Ott, a padon, holdsugárban

írtam első verssorom.

És a fasor fái mögül

– arcán micsoda szelíd fény! –

néz reám, figyel rendületlenül

a költőkirály püspök, Franzén.

S az iskolakerítésnél

jön is már a vén rektor.

Oly ismerős kemény léptén

nem fogott ki az öregkor!

Hűvösen kél föl az őszi nap,

ébred a város komoran,

szélén szapora zajjal egy patak

dalol, s a tájon átrohan.

Feledésbe hull sok kínos lecke,

és minden oly ragyogó már.

Érzem, engem valahol messze

boldog, gyönyörű élet vár.

Gyakran az álom elém állít,

köves utcáiddal, iskolaút.

Hát nekem most már mindhalálig

egy örökös iskola jut?