Kouta, Aarni: Ősz (Syksy Magyar nyelven)

Syksy saapuu.

Myrskyn jylhät kellot kaikuu,

kuolinkellot,

kylmät, jäiset kellot,

joilla sääliä ei, armahdusta,

jotka katoa ja kalmaa laulaa.

Syksy, syksy saapuu,

soivat tuonen suuret, kaameet kellot.

Syksy saapuu.

Heelmät kypsyy, putoo puista

kesän riemuinneista, heilineistä,

konsa elo kuohui, kiehui,

täytti nesteillänsä syämet, juuret,

heelmiin kypsytti ja heitti

kylmän, kolkon syksyn hyiseen helmaan.

Saapuu syksy, surmaa, jäätää –

Heelmät jäävät.

Syksy saapuu.

Puhkee viime hehkuun luonto,

viini huumaava sen suonet täyttää,

leimaa elon purppuraisen kiihkon

kalvenneihin kasvoihin ja soittaa

kalman virttä kelloin kumajavin.

Syksy saapuu.

Terve aika,

kylmä, ankara ja säälimätön,

terve kuolon viime huumauksen aika!

Lietso veriin hengen hurjin hehku,

suihki suoniin kiihkon kuumin viini,

heelmät kypsytä ja sitten surmaa,

lyhyiksi elon hetket leikkaa,

jolloin mennyttä ei aikaa miettimähän,

hetki oleva vain kirkkain, korkein,

johda suuriin, sanattomiin töihin,

töihin vaivan ylpeän ja vaikeen,

syksy, syksy,

tuskan, hehkun, tuonen tuima aika,

konsa hornan julmat kellot kaikuu.

Megjön az ősz.

Vihar-harangjai dübörögnek,

lélekharangok.

Jeges, fagyott harangok,

irgalmatlan szónok-szavuk recseg,

halált dalolnak és iszonyt.

Megjön az ősz, az ősz,

kongnak a halál nagy, zordon harangjai.

Megjön az ősz.

A gyümölcs beérik, lepottyan a fáról,

a nyár örvendő fáiról hull le a földre,

mikor még forrt, zubogott az élet,

nedvei tápláltak gyökeret, szivet,

megérlelték gyümölcsét s az ősz

zord, jeges ölébe hajították.

Megjön az ősz, a fagy –

Holtra fagy a gyümölcs.

Megjön az ősz.

Kibomlik az utolsó parázs,

mámorító bor hajtja az érben a vért,

az élet még egyszer piroslón kivirágzik

elsápadt arcokon, mielőtt

kongó harangokon megzendülnének

a halál zsoltárai.

Megjön az ősz.

Üdvöz légy, idő,

hideg, szigorú és irgalmatlan,

üdvöz légy, utolsó halálmámor ideje!

Szíts pirosló parazsat a vérben,

zúdítsd ereinkbe a legvadabb bor mámorát,

érleld gyümölcseink aztán jöjjön a vég,

aztán szabd rövidre életünk perceit már,

ne legyen időnk emlékezni a múltra,

csak ez a perc maradjon, e tündöklőn fénylő,

azontúl néma munkába burkolózzunk,

ősz, ősz,

kín, izzás, halál komor ideje,

midőn megzendülnek a pokol harsonái.