Manninen, Otto: Holdfény (Kuutamo Magyar nyelven)

Salainen helke hiipi,

salainen siukoi siipi

kautt' unten kammion.

Kotiinsa hiljaa, salaa

paennut haave palaa

kuin paiste kuutamon.

Sä, päälläs päärlykaavut,

taas luokse saavut, saavut,

sa saavuttamaton.

Avartuu ahdas seinä,

ja nuojuu nuori heinä

helyissä kuutamon.

Ja niin on olla outo,

kuin vievän virran souto

on vauhti valtimon.

Nään silmäs, kuulen kuiskeen,

sun tunnen huntus huiskeen,

unelma kuutamon.

Mit' armahinta anoo,

arinta aatos janoo

sydämen aution,

taas kiehtoo kirkkain ilvein.

vie sormin kuudanvilvein

pois otsan polttelon.

Fölveri titkos zengés,

rejtelmes szárny-kerengés

a falak álmait.

Meghitt, csöndes szobán át

suhan egy régi ábránd,

kint és bent hold vakít.

Fölöttem gyöngy-sziporka:

szoknyád, a szikra-szoknya,

elérhetetlen.

A szűk falak ledőlnek,

gyönge füvecske görnyed

holdfénytől terhesen.

Mint szilaj morajú ár

habján a sajka, ugrál

véremben ritmusod.

Hallom szavad, de némább,

fátylaid örvényén át

holdfény álma zuhog.

A szívben pusztaság nyit.

Milyen irgalmat áhít

a józan gondolat?

Hold tréfál, hűvös ujjad

elüti, ne babusgasd

izzó homlokomat.