Manninen, Otto: Ősz-esti ének (Syys-illan laulu Magyar nyelven)
Syys-illan laulu (Finn)Syys-illan suuret tähdet syvihin vilkkuu vesiin. Näin kerran, näinkö lähdet ikuisten unten kesiin?
Kun liioin kasvaa kaipuu vakaisiin vaihe-säistä, kun viimeisin jo taipuu syysviljan tähkäpäistä.
Sa multa pois, ma sulta! Käy kutsu illan-hiljaa, kuin uinuu maassa multa uneksuin uutta viljaa.
Se vartoo, tuskan-harras hyvästiheiton hetki, veen ikivievä parras, paluuton viime retki.
Syys leikkaa kevään liitot, ja tyhjää sulkee syli. Vaan muistavasti viitot, yön tähti, vetten yli.
Syvälle vilkut, päilyt, suruisa, suuri tähti, kuin viime katse säilyt sa kaiken sen, mi lähti.
|
Ősz-esti ének (Magyar)Őszi est. Nagy csillagok tündökölnek mély vizen. Más, örök forrás sajog, álom-hártyán át zizeg.
Ha közel, mit vágyva vágysz, benned szárba szökve nőtt: őszi gabona-kalász hajlik így, kasza előtt.
Tőlem el te - tőled én! Hív az este, hív a csend, mag búvik a föld ölén: álom, mely csirát ereszt.
Vetés sarjad holnapra, kínnal-buzgó pillanat - vár örök vizek partja és az út, mely megszakad.
Tavasz cinkosát legyőz elmúlás öle, bezár - ősz vizekről mégsem ősz csillag-ég emléke száll.
Mélyben fénylesz. Odafönt csillag hunyorít le: lásd. Úgy őrzöd, mi elköszönt, mint utolsó pillantást.
|