Meriluoto, Aila: Kahlaajatyttö

Kahlasin veteen miettivin jaloin.

Katselin kauan. Nähdä aloin.

Ehtoo läheni aaltojen myötä

paeten jäljessä liukuvaa yötä.

Tyyntyi läike ja kuvasti saaret,

taivaan, rannat, kaislojen kaaret.

Kaiken omistin, kuin veden pinta.

Kirkasta rauhaa, hiljaisinta.

Katsoin sieluuni, katsoin eteen.

Solahti vieras airo veteen:

mies tuli soutaen selkiä pitkin.

Kuvastin särkyi. - Aamulla itkin.

1946

Tűnődve gázolt át tétova lábam.

Messzire néztem. Es messzire láttam.

Mellettem úszott, majd a hullám-verte

nádasba bújva osont el az este.

Elült a szél, a fények megfeszültek,

a víztükörre partok, nádak ültek.

S mindez enyém volt: nád, a víz, az alkony,

béke pihent a ködmegülte parton.

S lelkembe néztem akkor, majd a tájra. –

Idegen csónak siklott csendbe-mártva:

egy férfi jött a halvány, esti pírban.

Tükröm eltört. – Kora hajnalra sírtam.