Rekola, Mirkka: Álomba (Uneen Magyar nyelven)

Uneen viimeinkin lipua

vailla ruumiinsa kipua

tunneista loputtomista.

Vaipuisin hiljaa sinne päin,

missä sen pienen vaahteran näin

leikkivän keltaisin lehdin.

Sanoisin: nyt minä ehdin.

Nyt olet tähti,

nyt olen maa.

Tuulessa saatamme koskettaa.

Végül álomba süpped

testetlenül, a fájdalom

végtelen érzéseitől.

Leszállnék ide csöndesen,

hol a kis juharfát láttam,

játszott sárga leveleivel.

Mondanám: most ráérek.

Most csillag vagy,

most föld vagyok.

Érintkezhetünk a szélben.