Vala, Katri: Sienet

Pitkien sateitten jälkeen

syksyn keltaisten lehtien lomista

puhkeavat sienet

omituisesti tuoksuvina

kasvaen kylmiksi ja lihaviksi

kuolleitten kasvien ja eläinten ruumiista.

Haperoiden lakit ovat

kuin himmeästikiiltävää,

punaista tai kellertävää porsliinia.

Haapasienet nousevat maasta

hauraina ja naurettavan pieninä

muistuttaen kuolleen lapsen

harmahtavia korvalehtiä.

Keltasienet hymyilevät kuivina ja iloisina,

siroina ja keltaisina kuin voi.

Yksinäisinä, suurina ja ilkeinä

loistavat kauniitten kärpässienten

punaiset, valkopilkkuiset lakit

hohtavanvalkoisten jalkainsa kannattamina.

Tatit komeilevat suuruudellaan,

ruskeankeltaisina, kömpelöinä ja tyhminä.

Imevät itseensä paljon kosteutta ja matoja

ja putoavat lopulta ilettäviksi, liinaisiksi kasoiksi.

Mutta tummanruskean, kiinteän herkkutatin

tahtoisi syödä juuri maasta poimittuna,

vielä mullalle tuoksuavana.

Hosszú esők után az ősz

sárga levélréseiből

gombák bújnak elő.

Furcsa illatú gombák

nőnek húsosan, hidegen,

holtakból, dögtetemekből.

Törékeny a sapkájuk akár a sötéten

csillanó sárgás-pirosas porcelán.

Nyárfagombák, lyukacsos,

nevetségesen kicsiny

nyárfagombák nőnek a földből,

mint a halott gyerekek szürkés

színű fülkagylói, olyan mind.

Sárgagombák mosolyognak száraz

örömmel, kecsesen-sárgán, már ahogy megy.

De magányosan, gonoszul világit

sok gyönyörű gyilkos galóca: fehérpöttyös

piros kalapok fénylő-fehér szárakon.

Büszkélkednek nagyranőtt tinóruk

barnás-sárgán, bambán, lomhán.

Szopja őket sok csiga, féreg,

undok nyálkacsomóként lepotyog

peremükről. Ám sötétlő, moccanatlan

csemegetinórut enni szeretnék,

gyökerét tépve a földből,

még televénytől illatosan.