Deguy, Michel (1930–) Művek   hu fr

Életrajz

Michel Deguy (1930–) a kortárs francia költészet talán legismertebb egyénisége. Mintegy harminckötetnyi verse és elméleti írása jelent meg. Három évtizeden keresztül tanított a párizsi egyetemen. A Poésie (1972) költészeti folyóirat főszerkesztője. 1989-ben kapta meg a Grand Prix National de Poésie elnevezésű díjat, majd megválasztották a Collège International de Philosophie elnökének. 1998-ig a francia írószövetség elnöke volt. Hölderlin, Heidegger és Paul Celan fordítója. Deguy három hangszínt (nem műfajt) különböztet meg, mely lehetővé teszi a próza és a vers közötti különbség érzékeltetését. Az első „költemény a költeményben”, (a vers formát a ritmikai egységek, rövidebb hosszabb sorok, áthajlások határozzák meg), az olvasó a forma szerint is érzi, hogy költeményről van szó. A második a prózavers, lényege a rövid és a felgyorsult ritmus, hogy a kezdettől érzékelhető legyen a befejezés. A harmadik a bölcseleti próza, mely jellemzi prózaverseit. Költészete a „valami közötti ingadozás”, amely e három módozat egyikére épül, de a három bármikor szétbomolhat vagy keresztezheti egymást. Ezt a fajta írásmódot háromszögelő írásmódnak is lehet tekinteni, akár a színháromszöget, mert az írásnak is megvannak a főszínei és mellékszínei. A reménytelenség éltető ereje című könyvében írja, feladatunk „ellentétet kelteni a vélt ellentmondásokban” vagyis „szembefordítani az egymással kijátszható jelentés- értelmezéseket.” A költő a látszólagos összeférhetetlenséget ragadja meg. A mindennapi elkoptatott nyelv mögé viszi el olvasóját és fedezi fel vele együtt a „kifejezés tarthatatlanságát”. Ahhoz, hogy a költő meg tudja ragadni az egységet, fel kell tárnia az ellentétes pólusokat és az ezek közötti feszültséget. Ha a költő „világosságot” mond, akkor tudnia kell, hogy az árnyak és fények játékáról beszél. Ez a költészet igazi értelme, a költészet fenntarthatóságának záloga.

(Az oldal szerkesztője: P. T.)