Lamartine, Alphonse de (Alphonse de Lamartine ) (1790–1869) Művek   hu fr

Életrajz

Alphonse de Lamartine a burgundiai Maconban, nemesi családban született 1790. október 21-én. A jezsuitákhoz járt iskolákba, katonai vagy diplomáciai pályára készült. Itáliai útja során beleszeretett egy munkáslányba, ennek emlékét őrzi Graziella című elbeszélése. 1814-ben belépett XVIII. Lajos testőrségébe, Napóleon visszatérésekor Svájcba emigrált. A második Bourbon-restauráció után már nem akart katona lenni, az irodalom felé fordult, verses tragédiákat, elégiákat írt. 1816-ban ismerte meg élete szerelmét, Julie Charles-t, hozzá írta A tó című, méltán leghíresebb versét. 1820-ban feleségül vett egy angol nőt, a nápolyi francia követség titkára lett, s megjelent első verseskötete, a Költői elmélkedések, amelyet a francia líra megújulásának tartanak. A kötet újszerű, romantikus hangja, a költő érzelmeinek őszintesége, a versek spontán természetessége, zeneisége hatalmas sikert aratott. Témái bensőségesek, vallásosak voltak. Kimutathatóan hatott rá Byron romanticizmusa, misztikus világnézetű lírai költeményeiben a szerelem, az elmúlás, a hit kérdései foglalkoztatták. 1829-ben a Francia Akadémia tagjává választották, 1830-ban kiadta Költői és vallásos harmóniák című kötetét, amelyből Liszt Ferenc zongoradarabot írt. 1832-33-ban hosszabb közel-keleti utat tett, ekkorra már elvesztette katolikus hitét, a liberalizmus panteista világnézetével azonosult. Ekkor kezdte írni nagyszabású filozófiai eposzát Látomások címmel, amelyben a szeretetvallást és a haladás liberális elméletét akarta hirdetni. Végül csak két része készült el: az 1836-ban megjelent Jocelyn és az 1838-as Egy angyal bukása. 1833-tól képviselő volt, s 1839-es Költői fohászok című verseskötete után felhagyott az irodalommal. A proletariátus kérdését tartotta a kor legfontosabb ügyének, felhívta a figyelmet a munkásság embertelen körülményeire, elítélte a kapitalisták túlzott politikai befolyását, s elkerülhetetlennek látta a forradalmat. 1847-ben adta ki a Girondiak története című történelmi munkáját, amely nagy hatással volt Petőfi Sándorra és Vasvári Pálra is. Az 1848-as februári forradalom után Párizsban kikiáltották a második köztársaságot, Lamartine külügyminiszter lett, de valójában ő volt az ideiglenes kormány vezetője, a felkelés 1848. június 23-26-i leverése után elkergették hivatalából. Elindult az 1848. decemberi elnökválasztáson is, de Louis Bonaparte Napóleonnal szemben alulmaradt, és rövidesen képviselői címét is elvesztette. A vereség megtörte, anyagi gondok is nyomasztották, mivel férfiörökösként neki kellett eltartania lánytestvéreit is. Húsz éven át egyik könyvet írta a másik után, önéletrajzi és történelmi művekkel jelentkezett, folyóiratot adott ki, amelyben versei, tanulmányai is megjelentek. 1869. február 28-án, szegényen halt meg Párizsban.

(Az oldal szerkesztője: P. T.)