Aubigné, Agrippa D': Bien que la guerre soit âpre, fière et cruelle

Bien que la guerre soit âpre, fière et cruelle
Et qu'un douteux combat dérobe la douceur,
Que de deux camps mêlés l'une et l'autre fureur
Perde son espérance, et puis la renouvelle,

Enfin, lors que le champ par les plombs d'une grêle
Fume d'âmes en haut, ensanglanté d'horreur,
Le soldat déconfit s'humilie au vainqueur,
Forçant à jointes mains une rage mortelle.

Je suis porté par terre, et ta douce beauté
Ne me peut faire croire en toi la cruauté
Que je sens au frapper de ta force ennemie :

Quand je te crie merci, je me mets à raison,
Tu ne veux me tuer, ni m'ôter de prison
Ni prendre ma rançon, ni me donner la vie.

 
Habár a háború ádáz, vad és kegyetlen,
s minden érzést kiöl a kétes küzdelem,
s váltva hol ennek, hol meg amannak terem
remény és rémület a két vívó seregben,

végül, mikor halott lelkek füstje kereng fel
az ónzápor nyomán vérbe borult terep,
a vert had embere a győztes féktelen
haragjához eseng összekulcsolt kezekkel.

Ím, földre hulltam, és kegyetlenségedet
lágy szépséged miatt elhinnem nem lehet,
bárhogy érzem, mikor rám csap gonosz hatalmad:

s ha észre térek és irgalmat esdenék,
kényed nem öl meg, ám a börtöntől se véd,
váltságdíjat se kér, de éppúgy élni sem hagy.