Szerető, csupa tűz, és tudós, hideg, bősz,
Szeretik egyként ők pályájuk delén mind
A macskát: izmos—lágy, a ház dísze, és mint
Ők is, otthonülő, és fázós mint zord ősz.
Őneki tudomány és kéj egyaránt kell!
És mit keres még ő? Csendet! S borzadályt: félj!
Küldhetné, gyászfutárt, Erebosz, mert ő éj,
De parancsot nem vesz, nem vesz be gőgös mell!
Az övé fennkölt és méltóságteljes póz,
Mint a nagy Szfinxé épp, mely magányban tallóz
S mintha elaltatná örökre örök kor.
Mágikus szikráktól dagad, termékeny lény,
Apró arany szálkák és kőből finom por
Festi szembogarát. Csillagos, titkos fény.
Erebosz: a sötétség görög istene.
A fordítás prozódiájáról lásd a Sully Prudhomme Naplemente című verséhez fűzött jegyzetet.
Hagyományos, fél verslábbal meghosszabbított nőrímes sorokat tartalmazó jambikus fordítás:
A tüzes szeretők s a zord, hideg tudósok
Egyaránt szeretik pályájuknak delén
Az izmos-lágy macskát, otthonuk díszeként;
Fázós akárcsak ők, s otthonülő — hasonlók.
Tudomány kell neki, és kell neki gyönyör,
A csend, az iszonyat, a homály amely árthat;
Tarthatná Erebosz küldöttnek, gyászfutárnak,
De gőgös: igába macskát senki se tör.
Szunnyadva felveszik testtartását a Szfinxnek
Mely elnyúltában csak nagy magányba tekinthet,
És mintegy álomból; s álma örök, konok.
Testük bőségszülő, mágikus, csupa szikra
És aranytörmelék, puha finom homok,
S mint száz csillag, úgy száll a szembogaraikra.