Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Baudelaire, Charles: Őszi ének (Chant d'Automne Magyar nyelven)

Baudelaire, Charles portréja

Chant d'Automne (Francia)

I

 

Bientôt nous plongerons dans les froides ténèbres;

Adieu, vive clarté de nos étés trop courts!

J'entends déjà tomber avec des chocs funèbres

Le bois retentissant sur le pavé des cours.

 

Tout l'hiver va rentrer dans mon être: colère,

Haine, frissons, horreur, labeur dur et forcé,

Et, comme le soleil dans son enfer polaire,

Mon coeur ne sera plus qu'un bloc rouge et glacé.

 

J'écoute en frémissant chaque bûche qui tombe

L'échafaud qu'on bâtit n'a pas d'écho plus sourd.

Mon esprit est pareil à la tour qui succombe

Sous les coups du bélier infatigable et lourd.

 

II me semble, bercé par ce choc monotone,

Qu'on cloue en grande hâte un cercueil quelque part.

Pour qui? - C'était hier l'été; voici l'automne!

Ce bruit mystérieux sonne comme un départ.

 

 

II

 

J'aime de vos longs yeux la lumière verdâtre,

Douce beauté, mais tout aujourd'hui m'est amer,

Et rien, ni votre amour, ni le boudoir, ni l'âtre,

Ne me vaut le soleil rayonnant sur la mer.

 

Et pourtant aimez-moi, tendre coeur! soyez mère,

Même pour un ingrat, même pour un méchant;

Amante ou soeur, soyez la douceur éphémère

D'un glorieux automne ou d'un soleil couchant.

 

Courte tâche! La tombe attend - elle est avide!

Ah! laissez-moi, mon front posé sur vos genoux,

Goûter, en regrettant l'été blanc et torride,

De l'arrière-saison le rayon jaune et doux!



Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

Őszi ének (Magyar)

I

 

Zuhanunk mihamar a sötét hidegségbe

Búcsú a túl rövid nyaraink kihűlt szikráinak

Hallom a tüzelőfát hullani a kőre

A hangjuk olyan, mint a közelgő gyásznak.

 

A tél befúródik az egész lényembe : borzalom

Gyűlölet, düh, didergés, szörnyű kényszermunka,

És mint halovány nap pokoli hideg Sarkon

Szivem sem lesz egyéb mint kő, vörösre fagyva

 

 Remegve hallgatom mint zuhannak a tuskók,

Szörnyebb viszhangja nincs akasztófa épitésnek.

S ahogy rombolnak otromba faltörő kosok

Tornyokat döntve, ilyen a tükörképe szomorú lelkemnek

 

Úgy tűnik, ringatva a tuskók monoton zajától,

Hogy nagy gyorsan valahol koporsót szegelnek.

Vajh kinek? Most itt már az ősz, búcsúztunk a nyártól

S e titokzatos zaj egy üdvözlet az ősznek.

 

II

 

Szeretem a szemed, hosszú, s zöldes a fénye,

Nekem ma minden keserű legyen mindez szépség.

Semmi, sem a szerelmed, sem a boudoire-od fénye,

Nincs olyan, mint tengeren tükröződő kék ég.

 

És mégis, szeress engem szivem, legyél felesége

Egy gonosznak ki vagyok és mitsem érdemlek,

Légy szeretőm vagy húgom, légy eltünő gyengédsége

Egy lenyúgvó napnak, vagy a győzedelmes ősznek.

 

Rövid munka! Vár a sír - s mennyire éhező!

Ugyan! Hadd, hogy a homlokom térdedre lehajtsam,

Hogy érezzem még a nyarat mi ma már nem létező

És a kora ősznek sárga, lanyha fényét lássam.



FeltöltőSosity Bea
Az idézet forrásahttp://epa.oszk.hu

minimap