Bonnefoy, Yves: Igazi név (Vrai nom Magyar nyelven)

Je nommerai désert ce château que tu fus,
Nuit cette voix, absence ton visage,
Et quand tu tomberas dans la terre stérile
Je nommerai néant l’éclair qui t’a porté.

Mourir est un pays que tu aimais. Je viens
Mais éternellement par tes sombres chemins.
Je détruis ton désir, ta forme, ta mémoire,
Je suis ton ennemi qui n’aura de pitié.

Je te nommerai guerre et je prendrai
Sur toi les libertés de la guerre et j’aurai
Dans mes mains ton visage obscur et traversé,
Dans mon cœur ce pays qu’illumine l’orage.

Pusztának mondanám a kastélyt, ami voltál,
Éjnek e hangot és nem-arcnak arcodat,
És hogyha majd lehullsz a meddő föld ölére,
Nemlétnek mondom a villámot, mely hozott.

A halál földje az, mit szerettél. Örökké
Már csak a te sötét útjaidat rovom.
Széttöröm vágyadat, emléked, alakod,
Ellenséged leszek, kiben nincs irgalom.

Háborúnak mondalak s háborús
Jogommal élek is veled szemben, kezemben
Tartom majd megtiport homályos arcodat,
Szívemben a helyet, mit felgyújt a vihar.