Bosquet, Alain: Le Poème Comestible

L'enfant attrape un papillon: cela se mange.
Et le requin, l'enfant: cela se mange aussi.
Et Dieu attrape le requin, pour le manger,
à moins que ce ne soit - qui sait? - pour le principe.
 
Mais Dieu, répondrez-vous, qui donc le mangera,
pour que la chaîne continue, et le poète
n'arrête pas son beau poème en plein milieu?
Le poème est prudent: il rebrousse chemin
 
car Dieu a peur de ce poisson aux dents trop longues,
et le requin a peur de l'enfant à la flèche;
et l'enfant, de la fleur vénéneuse qui veut
 
passer pour un beau papillon, chacun restant
sur sa faim - c'est fatal - surtout le sot lecteur
qui ne sait pas que les poèmes sont mangeables.

A gyermek elkap egy pillangót: most megeszlek!
A cápa gyermeket fog: ehető az is.
Isten kifogja a cápát, mert arra támadt
étvágya - bár lehet, hogy csak elvből teszi.
 
Joggal kérdezhetik, ki fogja akkor istent
bekapni, hogy a lánc folytatódjék, s hogy a
költő ne álljon itt egy félig írott verssel.
De a vers óvatos: időben visszafordul,
 
isten nem kéri már a harapós halat,
a cápa félni kezd a gyermek szigonyától,
s a gyermek látja, hogy nem is lepkét fogott,
 
hanem egy mérgező virágot - így maradnak
mind éhesek, kivált a hülye olvasó,
aki nem tudja, hogy a versek ehetőek.