Bosquet, Alain: Ígéretek (Promesses Magyar nyelven)

Cette fois, vous verrez, nous serons naturels
comme l'écorce et le moustique, et l'herbe rouge
dans les combats de coqs. Cette fois,
notre esprit malade et fou, nous le mettrons
 
à l'hôpital pour ne plus vivre que par l'œil et par la peau,
comme vivent la caille et la pierre innocentes.
Cette fois, nous saurons enfermer nos mémoires
dans une cage, avec les animaux nuisibles,
 
et nous serons plus purs que cette indifférence
qui arrête le vent au milieu des avoines.
Cette fois, nous ferons un effort pour aimer,
 
consentir, être neufs devant l'azur qui souffre
ou la terre qui meurt, en contournant l'obstacle
de nos calculs bavards, de nos pensées toxiques.

Most spontánok leszünk, magunktól értetődők,
mint egy szúnyog, vagy egy fa kérge, mint a fű
vérvörös színe egy kakasviadalon.
Megbomlott és beteg szellemünket pihenni
 
küldjük, s a bőr, a szem vezet majd minket új
életünkben, amely nyugodt lesz, mint a kőé.
Ezúttal végre lesz erőnk ketrecbe zárni
emlékeinket, mint veszélyes vadakat,
 
s így tisztábbak leszünk az áttetsző közönynél,
melytől megáll a szél a zabtáblák között.
Most - utoljára még - megpróbálunk szeretni,
 
s belátni, hogy ködös számítgatásink,
mérgezett álmaink nem visznek mesze minket
e haldokló világ síró ege alatt.