Char, René: A kígyó egészségére (À la santé du serpent Magyar nyelven)
|
À la santé du serpent (Francia)I Je chante la chaleur à visage de nouveau-né, la chaleur désespérée.
II Au tour du pain de rompre l’homme, d’être la beauté du point du jour.
III Celui qui se fie au tournesol ne méditera pas dans la maison. Toutes les pensées de l’amour deviendront ses pensées.
IV Dans la boucle de l’hirondelle un orage s’informe, un jardin se construit.
V Il y aura toujours une goutte d’eau pour durer plus que le soleil sans que l’ascendant du soleil soit ébranlé.
VI Produis ce que la connaissance veut garder secret, la connaissance au cent passages.
VII Ce qui vient au monde pour ne rien troubler ne mérite ni égards ni patience.
VIII Combien durera ce manque de l’homme mourant au centre de la création parce que la création l’a congédié?
IX Chaque maison était une saison. La ville ainsi se répétait. Tous les habitants ensemble ne connaissaient que l’hiver, malgré leur chair réchauffée, malgré le jour qui ne s’en allait pas.
X Tu es dans ton essence constamment poète, constamment au zénith de ton amour, constamment avide de vérité et de justice. C’est sans doute un mal nécessaire que tu ne puisses l’être assidûment dans ta conscience.
XI Tu feras de l’âme qui n’existe pas un homme meilleur qu’elle.
XII Regarde l’image téméraire où se baigne ton pays, ce plaisir qui t’a longtemps fui.
XIII Nombreux sont ceux qui attendent que l’écueil les soulève, que le but les franchisse, pour se définir.
XIV Remercie celui qui ne prend pas souci de ton remords. Tu es son égal.
XV Les larmes méprisent leur confident.
XVI Il reste une profondeur mesurable là où le sable subjugue la destinée.
XVII Mon amour, peu importe que je sois né: tu deviens visible à la place où je disparais.
XVIII Pouvoir marcher, sans tromper l’oiseau, du coeur de l’arbre à l’extase du fruit.
XIX Ce qui t’accueille à travers le plaisir n’est que la gratitude mercenaire du souvenir. La présence que tu as choisie ne délivre pas d’adieu.
XX Ne te courbe que pour aimer. Si tu meurs, tu aimes encore.
XXI Les ténèbres que t’infuses sont régies par la luxure de ton ascendant solaire.
XXII Néglige ceux aux yeux de qui l’homme passe pour n’être qu’une étape de la couleur sur le dos tourmenté de la terre. Qu’ils dévident leur longue remonstrance. L’encre du tisonnier et la rougeur du nuage ne font qu’un.
XXIII Il n’est pas digne du poète de mystifier l’agneau, d’investir sa laine.
XXIV Si nous habitons un éclair, il est le coeur de l’éternel.
XXV Yeux qui, croyant inventer le jour, avez éveillé le vent, que puis-je pour vous, je suis l’oubli.
XXVI La poèsie est de toutes les eaux claire celle qui s’attarde le moins aux reflets de ses ponts. Poèsie, la vie future à l’intérieur de l’homme requalifié.
XXVII Une rose pour qu’il pleuve. Au terme d’innombrables années, c’est ton souhait.
|
A kígyó egészségére (Magyar)I Az újszülött arcú forróságról, a kétségbeesett forróságról énekelek.
II A kenyéren a sor, hogy megtörje az embert, hogy a virradat szépsége legyen.
III Aki a napraforgóban bízik, az nem fog elmélkedni a házban. A szerelem minden gondolata az övé lesz.
IV A fecske hurokjában vihar tájékozódik, kert épül.
V Mindig lesz egy vízcsepp, hogy tovább fennmaradjon, mint a Nap, anélkül hogy a Nap járása ettől megrendülne.
VI Olyat teremts, amit az ismeret titokban akar tartani, száz kijáratú ismeretet.
VII Aki úgy jön a világra, hogy ne kavarjon föl semmit, az nem érdemel se figyelmet, se türelmet.
VIII Meddig létezik még az ember hiányérzete, ki halódik a teremtés közepén, mert a teremtés elbocsátotta?
IX Minden ház egy évszak volt. Így ismétlődött a város. Összes lakói együtt nem ismerték csak a telet, dacára fölhevült testüknek, dacára a nappalnak, mely nem távozott tőlük.
X Lényegednél vagy te rendületlenül, költő, rendületlenül szerelme csúcspontján, rendületlenül vágyódva a valóságra és az igazságra. Bizonyára szükséges rossz, hogy állhatatosan nem lehetsz tudatodnál.
XI A nem létező lélekből te nálánál jobb embert teremtesz.
XII Nézd a vakmerő képet, melyben a hazád fürdik, sokáig elkerült ez az öröm.
XIII Sokan vannak, akik arra várnak, emelje fel őket a zátony, lépje át a cél, hogy önmagukat meghatározzák végre.
XIV Köszönd meg, ha valaki lelkifurdalásoddal nem törődik. Egyenrangú társa vagy.
XV A könnyek megvetik bizalmasukat.
XVI Mérhető mélység marad ott, hol a sorsot a föveny leigázza.
XVII Szerelmem, nem fontos, hogy megszülettem: ama helyen leszel te látható, ahol én eltűnök.
XVIII A madár becsapása nélkül tudjunk eljutni a fa szívétől a gyümölcs elragadtatásáig.
XIX A gyönyörön át csak az emlék zsoldos hálája fogad. Választott jelenléted sem ment meg a búcsúzástól.
XX Csak szeretni hajolj meg. Ha meghalsz, még szeretsz.
XXI A belőled kiáradó sötétséget napjárásod paráznasága vezérli.
XXII Mellőzd azokat, akik szemében az ember csak afféle átmeneti színfolt a föld kínzott hátán. Hadd mondják el hosszadalmas intelmüket. Látványnak egy a tűzkaparó festéke és a felhő vörössége.
XXIII A költőhöz nem méltó a bárány megtévesztése, gyapjának üzleti beruházása.
XXIV Ha villámban lakunk, az örökkévalóság szíve az.
XXV Szemek, melyek a nappalt föltalálni vélve, föltámasztották a szelet, mit tehetnék értetek? Én a feledés vagyok.
XXVI Az összes tiszta vizek közül a költészet álldogál a legkevesebb ideig hídjai tükörképénél. A költészet: az átminősített ember belső világában az eljövendő élet.
XXVII Egyetlen rózsa, hogy essen az eső. Számtalan év végére jutva, ez a kívánságod.
|