Char, René: Allégeance

Dans les rues de la ville il y a mon amour. Peu importe où il va dans le temps divisé. Il n'est plus mon amour, chacun peut lui parler. Il ne se souvient plus; qui au juste l'aima?
Il cherche son pareil dans le voeu des regards. L'espace qu'il parcourt est ma fidélité. Il dessine l'espoir et léger l'éconduit. Il est prépondérant sans qu'il y prenne part.
Je vis au fond de lui comme une épave heureuse. A son insu, ma solitude est son trésor. Dans le grand méridien où s'inscrit son essor, ma liberté le creuse.
Dans les rues de la ville il y a mon amour. Peu importe où il va dans le temps divisé. Il n'est plus mon amour, chacun peut lui parler. Il ne se souvient plus; qui au juste l'aima et l'éclaire de loin pour qu'il ne tombe pas?

A város utcáin az én szerelmem. Mindegy, merre jár a mért időben. Már nem szerelmem, bárki szólhat hozzá. Már nem emlékszik, ki szerette őt?
Mását keresi a tekintetek vallomásában. A tér, mit befut, az én hűségem. A reményt rajzolja, és a könnyűség becsapja. Súlyos, anélkül hogy törődne vele.
Mint boldog hajóroncs, élek lénye mélyén. Bár nem is sejti, magányom a kincse. A nagy csillag-övbe, ahová vésődik fejlődése, az én szabadságom vájja.
A város utcáin az én szerelmem. Mindegy, merre jár a mért időben. Már nem szerelmem, bárki szólhat hozzá. Már nem emlékszik, ki szerette őt, ki világítja meg a messzeségből, hogy el ne essék?