Char, René: La complainte du lézard amoureux

N’égraine pas le tournesol,

Tes cyprès auraient de la peine,

Chardonneret, reprend ton vol

Et reviens à ton nid de laine.

Tu n’es pas un caillou du ciel

Pour que le vent te tienne quitte,

Oiseau rural ; l’arc-en ciel

S’unifie dans la marguerite.

L’homme fusille, cache-toi ;

Le tournesol est son complice.

Seules les herbes sont pour toi,

Les herbes des champs qui plissent.

Le serpent ne te connaît pas,

Et la sauterelle est bougonne ;

La taupe, elle, n’y voit pas ;

Le papillon ne hait personne.

Il est midi, chardonneret.

Le séneçon est là qui brille.

Attarde-toi, va sans danger :

L’homme est rentré dans sa famille !

L’écho de ce pays est sûr.

J’observe, je suis bon prophète ;

Je vois tout de mon petit mur,

Même tituber la chouette.

Qui, mieux qu’un lézard amoureux,

peut dire des secrets terrestres ?

Ô léger gentil roi des cieux,

Que n’as-tu ton nid dans ma pierre !

Ciprusaid búsulnak is,

a napraforgót ne szemezd ki,

kelj szárnyra újra, tengelic,

menj puha fészked megkeresni.

Nem vagy kavics, mely úgy repül,

ahogy a szél viszi a hátán,

paraszt madárka; egyesül

a százszorszépben a szivárvány.

Az ember rád fegyvert szegez,

s a napraforgó vele cinkos.

Bújj el, a fű van csak veled,

csak a fű közt lehetsz te biztos.

A kígyó nem tudja, ki vagy,

a sáskának csak morc a kedve;

a vakond két szemére vak;

és senkit sem gyűlöl a lepke.

Lásd, tengelic, már itt a dél.

Lobog a Szent Jakab-fű lángja.

Maradj vagy menj, már nincs veszély:

az ember megtért otthonába.

Itt a visszhangban bízhatol.

S én mindent látok, jó próféta,

még azt is, ahogy a bagoly

betámolyog egy hasadékba.

Egy szerelmes gyíknál ki száll

alább a földi sok titokba?

Ó, kedves kis légi király,

mért nem raksz fészket itt a porba?!