Clancier, Georges-Emmanuel: Egy költő legendája (Légende d'un poète Magyar nyelven)
Légende d'un poète (Francia)Attristant le penser me vient que si nos pensées tu vis ce rêve est nôtre et non pas tien.
En moi résonne en vain l'appel vers ton impossible présence ô frère à jamais devenu ermite ou page de la mort.
Mais non tu n'es que pages vives d'une inquiète mélancolie, ton ombre on dirait va sortir de ces vers que ta voix murmure au promenoir des deux amants.
Seule flâne encor ta mémoire. N'est plus d'Iseult pour toi Tristan dont le beau rime non plus avec rires ou pleurs des belles mais en secret avec le mythe d'Orphée en lui-même changé, en mot changé mon pauvre Orphée même s'ils bruissent ou s'ils chantent au fond du songe au fond du coeur.
De si loin nous parvient l'écho d'un aveu lié à tes heures de si loin d'au-delà néant et déjà nous ne savons plus quelle voix passe en votre voix pour scander l'adieu des amants "Car vivant d'une même vie Ils meurent d'une même mort".
|
Egy költő legendája (Magyar)Elkeserít a gondolat, hogy ha gondolatunkban élsz, a mi álmunk az, nem tiéd.
Hiába szólal képtelen jelenléted visszhangja bennem, ó testvérem sosem lehetsz te halál apródja s remetéje.
Csak fürge apródja lehetsz zaklatott melankóliádnak, azt várjuk, hogy árnyad kilép e versből, mit magadba mormolsz, s ott áll a szeretők mögött.
De már csak emléked bolyong itt. Trisztán, már nincs többé Izoldád, nem rímel többé szép neved széplányokra sírva-nevetve, már csak titkon az önmagára- váltott Orpheusz mítoszára, szóvá lett szegény Orpheusz, ha ordít vagy énekel is az álmok mélyén vagy a szívben.
Oly messziről visszhangzik itt a te idődnek vallomása, a semmin túli messziségből, hogy azt se tudjuk már, milyen hang súgja a hangunk mögött a szeretők búcsúszavát: "Mert egy életet élve nékik egy halállal kell halniuk".
|