Cros, Charles: A kávéházban (Au café Magyar nyelven)

Le rêve est de ne pas dîner,

Mais boire, causer, badiner

Quand la nuit tombe ;

Épuisant les apéritifs,

On rit des cyprès et des ifs

Ombrant la tombe.

Et chacun a toujours raison

De tout, tandis qu'à la maison

La soupe fume,

On oublie, en mots triomphants,

Le rire nouveau des enfants

Qui nous parfume.

On traverse, vague semis,

Les amis et les ennemis

Que l'on évite.

Il vaudrait mieux jouer aux dés,

Car les mots sont des procédés

Dont on meurt vite.

Ces gens du café, qui sont-ils ?

J'ai dans les quarts d'heure subtils

Trouvé des choses

Que jamais ils ne comprendront.

Et, dédaigneux, j'orne mon front

Avec des roses.

Nem vacsorálni volna jó,

csak inni, míg folyik a szó

s lassan az éj jő,

s míg ürül nem egy telt meszely,

nevetni a ciprust, amely

sírunk fölé nő.

És mindenkinek igaza

van itt, amíg odahaza

terül az asztal,

s feledtetjük a harmatos

csecsemő-kacajt hangzatos,

szép, nagy szavakkal.

Megyünk ama vetésen át,

ahol ellenség és barát

felváltva hajt ki.

Kockázni volna jobb talán,

mert a szavakba könnyű ám

itt belehalni.

Ki ez a kávéházi had?

Egy-egy percem oly dolgokat

villant előttem,

mit nem érthetnek ők sosem,

s fejem rózsákkal övezem

nagy-megvetően.