Desnos, Robert: L’Épitaphe

J’ai vécu dans ces temps et depuis mille années
Je suis mort. Je vivais, non déchu mais traqué.
Toute noblesse humaine étant emprisonnée
J’étais libre parmi les esclaves masqués.
 
J’ai vécu dans ces temps et pourtant j’étais libre.
Je regardais le fleuve et la terre et le ciel.
Tourner autour de moi, garder leur équilibre
Et les saisons fournir leurs oiseaux et leur miel.
 
Vous qui vivez qu’avez-vous fait de ces fortunes?
Regrettez-vous les temps où je me débattais?
Avez-vous cultivé pour des moissons communes?
Avez-vous enrichi la ville où j’habitais?
 
Vivants, ne craignez rien de moi, car je suis mort.
Rien ne survit de mon esprit ni de mon corps.

E korban éltem én és már halott vagyok
Ezer éve. Éltem, nem bűnös, áldozat,
Minden emberi jó börtönbe záratott,
Álarcos rabszolgák között voltam szabad.
 
E korban éltem én és mégis szabadon,
Bámultam a folyót, a földet, az eget,
Hogy forog köröttem meg nem ingathatón,
S az évszakok hozzák dalukat, mézüket.
 
Ti, akik éltek még, hogy sáfárkodtatok?
Sajnáljátok e kort, mely csupa küzdelem?
Munkátoktól a köz aratása nagyobb
S gazdagabb lett-e a város, szülőhelyem?
 
Élők, ne féljetek tőlem, meghaltam én,
Testemből, lelkemből semmi, semmi nem él.