Desportes, Philippe: D'une fontaine

Cette fontaine est froide, et son eau doux-coulante,

A la couleur d'argent, semble parler d'Amour ;

Un herbage mollet reverdit tout autour,

Et les aunes font ombre à la chaleur brûlante.

Le fueillage obeyt à Zephyr qui l'évante,

Souspirant, amoureux, en ce plaisant séjour ;

Le soleil clair de flame est au milieu du jour,

Et la terre se fend de l'ardeur violante.

Passant, par le travail du long chemin lassé,

Brûlé de la chaleur et de la soif pressé,

Arreste en cette place où ton bonheur te maine ;

L'agréable repos ton corps delassera,

L'ombrage et le vent frais ton ardeur chassera,

Et ta soif se perdra dans l'eau de la fontaine.

A forrás habjai édesen csordogálnak,

s ezüst-csengő szava múlt csókokról cseveg,

köröskörül kövér, kizöldülő füvek

s a vad hőség alá az égerfa von árnyat.

Meghajlik megadón Zefír akaratának

a lomb e szép helyen s szerelmesen piheg.

Épp delelőjén áll a nap, s majd megreped

hosszant a föld, amint perzselő heve árad.

Erre térvén, nagy út súlyától lankatag,

éget a szörnyű hév s szomj sebzi ajkadat,

állj meg e helyt, hová csak jó sorsod vezérle.

A könnyű nyugovás tested pihenteti,

az árny s az enyhe szél heved elkergeti

s szomjad is belevész e forrás hűs vizébe.