Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Duhamel, Georges: Florentin Prunier balladája (Ballade de Florentin Prunier Magyar nyelven)

Duhamel, Georges portréja

Ballade de Florentin Prunier (Francia)


Il a résisté pendant vingt longs jours
Et sa mère était à côté de lui.

Il a résisté, Florentin Prunier,
Car sa mère ne veut pas qu’il meure.

Dès qu’elle a connu qu’il était blessé,
Elle est venue, du fond de la vieille province.

Elle a traversé le pays tonnant
Où l’immense armée grouille dans la boue.

Son visage est dur, sous la coiffe raide;
Elle n’a peur de rien ni de personne.

Elle emporte un panier, avec douze pommes,
Et du beurre frais dans un petit pot.

* * *

Toute la journée, elle reste assise
Près de la couchette où meurt Florentin.

Elle arrive à l’heure où l’on fait du feu
Et reste jusqu’à l’heure où Florentin délire.

Elle sort un peu quand on dit: „Sortez!”
Et qu’on va panser la pauvre poitrine.

Elle resterait s’il fallait rester:
Elle est femme à voir la plaie de son fils.

Ne lui faut-il pas entendre les cris,
Pendant qu’elle attend, les souliers dans l’eau?

Elle est près du lit comme un chien de garde,
On ne la voit plus ni manger, ni boire.

Florentin non plus ne sait plus manger:
Le beurre a jauni dans son petit pot.

* * *

Ses mains tourmentées comme des racines
Étreignent la main maigre de son fils.

Elle contemple avec obstination
Le visage blanc où la sueur ruisselle.

Elle voit le cou, tout tendu de cordes,
Où l’air, en passant, fait un bruit mouillé.

Elle voit tout ça de son oeil ardent
Sec et dur, comme la cassure d’un silex.

Elle regarde et ne se plaint jamais:
C’est sa façon, comme ça, d’être mère.

Il dit: „Voilà la toux qui prend mes forces.”
Elle répond: „Tu sais que je suis là!”

Il dit: „J’ai idée que je vais passer.”
Mais elle: „Non! Je ne veux pas, mon garçon!”

* * *

Il a résisté pendant vingt longs jours,
Et sa mère était à côté de lui,

Comme un vieux nageur qui va dans la mer
En soutenant sur l’eau son faible enfant.

Or, un matin, comme elle était bien lasse
De ses vingt nuits passées on ne sait où,

Elle a laissé aller un peu sa tête,
Elle a dormi un tout petit moment;

Et Florentin Prunier est mort bien vite
Et sans bruit, pour ne pas la réveiller.



KiadóBudapest, Magvető Kiadó
Az idézet forrásaSzerb Antal: Száz vers. Negyedik kiadás. 122, 124, 126. p.

Florentin Prunier balladája (Magyar)


Ellentállott húsz hosszú napon át,
és az édesanyja mellette volt.

Ellentállott, Florentin Prunier,
mert anyja nem akarta, hogy meghaljon.

Mikor megtudta, hogy megsebesült,
útrakelt a távoli tartományból.

Áthaladt a dübörgő tájakon,
hol roppant sereg hömpölyög a sárban.

Merev hajzata alatt zord az arca,
nem retteg senkitől és semmitől.

Tizenkét almát hozott egy kosárban
és egy kicsiny bögrében friss vajat.

* * *

Egész álló nap ott ült az ágy mellett,
melyben Florentin várja a halált.

Hajnali tüzgyujtáskor érkezik,
s marad, mig félre nem beszél Florentin.

Kimegy, ha mondják néki: „Menj ki” – és
bekötözik a szegény mell sebét.

És ha maradni kellene, maradna:
nézné keményen fia szenvedését.

Nem hallja tán a kiáltásokat,
míg vár s cipője átázik a sárban?

Olyan az ágynál, mint egy házőrző eb,
már nem látják se enni őt, sem inni.

Szegény Florentin sem tud enni már:
a kis bögrében megsárgult a vaj.

* * *

Gyötrött ujjai, mint a gyökerek,
fia sovány kezére kulcsolódnak.

Eltökélten nézi a sápadt arcot,
melyen folyik patakban a verejték.

A megfeszített torkot nézi, melyből
sipolva szakad ki a lehelet.

Nézi égő, száraz, kemény szemével,
mely olyan, mint a szikrázó kova.

Nézi és soha nem panaszkodik:
Így édesanya ő, a maga módján.

Szól: „Köhögnöm kell, elhagy az erőm.”
S ő felel: „Tudhatod, hogy itt vagyok.”

Szól: „Érzem én, hogy meghalok, anyám.”
S ő felel: „Nem, fiam, nem akarom.”

* * *

Ellentállott húsz hosszú napon át,
és az édesanyja mellette volt,

mint vén uszó, ki a tengert szeli
a víz fölé tartva gyönge fiát.

S egy reggel, mikor elfáradt nagyon már
a húsz éjtől – hol töltötte, ki tudja? –

Lecsuklott egy parányit a feje,
elszenderült egy egész kicsi percre;

s gyorsan meghalt Florentin Prunier,
csöndesen halt meg, hogy föl ne riassza.



KiadóBudapest, Magvető Kiadó
Az idézet forrásaSzerb Antal: Száz vers. Negyedik kiadás. 123, 125, 127. p.

minimap