France, Anatole: A Csipkerózsikával együtt száz esztendőre álomba merült Cigogne hercegné és Monsieur Boulingrin története (részlet) (Histoire de la duchesse de Cigogne et de M. de Boulingrin qui dormirent cent ans en compagnie de la Belle-Au-Bois-Dormant (extrait) Magyar nyelven)
Histoire de la duchesse de Cigogne et de M. de Boulingrin qui dormirent cent ans en compagnie de la Belle-Au-Bois-Dormant (extrait) (Francia)(...) Le premier ministre qui, sous le faible roi Cloche, gouvernait la monarchie, M. de la Rochecoupée, respectait les croyances populaires, que tous les grands hommes d'État respectent. César était pontife maxime ; Napoléon se fit sacrer par le pape ; M. de la Rochecoupée reconnaissait la puissance des fées. Il n'était point sceptique ; il n'était point incrédule. Il n'arguait pas de faux l'oracle des sept marraines. Mais, n'y pouvant rien, il ne s'en inquiétait point. C'était son caractère de ne pas se soucier des maux auxquels il ne savait remédier. Du reste l'événement annoncé n'était pas, selon toute apparence, imminent. M. de la Rochecoupée avait les vues d'un homme d'État, et les hommes d'État ne voient jamais au delà du moment présent. Je parle des plus perspicaces et des plus pénétrants. Enfin, à supposer qu'un jour ou l'autre, la fille du roi s'endormît pour un siècle, ce n'était à ses yeux qu'une affaire de famille, puisque la loi salique excluait les femmes du trône.
|
A Csipkerózsikával együtt száz esztendőre álomba merült Cigogne hercegné és Monsieur Boulingrin története (részlet) (Magyar)(...) Monsieur de la Rochecoupée miniszterelnök, aki is a gyengekezű Cloche király uralkodásának idején a monarchiát irányította, tisztelte a népi hiedelmeket, mint ahogyan minden nagy államférfi tiszteli őket. Caesar pontifex maximus volt [főpapi hivatalt is viselt]. Napóleon a pápával szenteltette magát császárrá; Monsieur de la Rochecoupée elismerte a tündérek hatalmát. Egyáltalán nem volt szkeptikus, hitetlen. Egyáltalán nem tagadta a keresztanyák [a Csipkerózsika keresztelőjére meghívott tündérek] jóslatának érvényességét és megalapozottságát. De minthogy nem tehetett ellene semmit, nem is voltak miatta álmatlan éjszakái. Ilyen volt ő: nem törődött az olyan bajokkal, amelyeket úgysem volt módjában orvosolni. A beharangozott esemény, minden valószínűség szerint, egyébként sem volt küszöbön álló, közeli veszély. Monsieur de la Rochecoupée egy államférfi fejével gondolkodott, márpedig az államférfiak sohasem látnak túl a jelen pillanaton, a jövővel nem gondolnak azok; a legkörültekintőbb és legélesebbszemű államférfiakról beszélek. Végül pedig, ha feltételezzük is, hogy a királylány előbbutóbb valóban el fog aludni egy évszázadra, a miniszterelnök szemében ez pusztán családi ügy volt, minthogy a száli törvény [másfélezer évvel ezelőtti frank azaz ófrancia törvénykönyv] értelmében nők amúgy sem örökölhetik a trónt. Akadt annak, mint szokása volt mondogatni, éppen elég gondja-baja anélkül is. Ott volt neki a pénzügyi csőd, a hajmeresztő pénzügyi csőd, amely a nemzeti vagyon és a nemzeti büszkeség felőrlésével fenyegetett. Dühöngött az éhínség, szerencsétlenek milliói rágták a falat kenyér híján. Abban az évben raagyogóan sikerült az Operabál, a színpadi kosztümök brilliánsabbak voltak, mint valaha. A parasztok, a mesteremberek, a kalmárok és a színházak leánysereglete egymást túlszárnyalva sopánkodtak rajta, hogy milyen végzetes átkot mondott ki Alcuine tündér az ártatlan királyleánykára. Az udvari nemesség és a királyi család hercegei éppen ellenkezőleg közömbösek voltak. És mindenütt akadtak olyan üzletemberek és tudósok, akik egyáltalán nem hittek a tündérek határozatában, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem hittek a tündérekben. Ezek közé tartozott Monsieur de Boulingrin, a pénzügyi államtitkár is. Akik nem értik, hogyan kételkedhetett a tündérek létezésében azok után, hogy saját szemével látta őket, azok nem tudják, meddig képes elmenni a hitetlenség egy racionálisan okoskodó elmében. Ez a Lucretiuson nevelkedett, Epikurosz és Gassendi doktrináit magába szívott elme gyakran bosszantotta Monsieur de la Rochecoupée-t hidegvérű afeizmusának* fitogtatásával. — Ha a saját szakállára nem is, legalább a közvélemény szemében legyen hívő, szokta volt mondogatni neki a miniszterelnök. Őszintén szólva, kedves Boulingrinem, vannak pillanataim, amikor nem tudom, kettőnk közül ki a hitetlenebb tündérügyben. Nekem eszembe sem jutnak, maga meg folyton róluk beszél (...)
V.ö.: „Bigott racionalista” (Wilhelm Busch: Aforizmák, ezen a web-oldalon), és a hozzáfűzött megjegyzés. Nekem is régen eszembe jutott már, hogy a dogmatikus racionalisták — nem csak a kommunisták és egyéb marxisták — tulajdonképpen sokkal gyökeresebben hisznek Istenben és a transzcendentális dolgokban, mint mások, éppen ezért tagadják olyan hisztérikusan. Ilyesmiről vitatkozott egyszer három Nobel-díjas atomfizikus. A kommunista vagy legalábbis kommunista-szimpatizáns Paul Dirac, aki talpnyalás céljából többször is meglátogatta a népirtásos Szovjetúniót, a tökéletesen irracionális abszurditás birodalmát, bőbeszédűen kifejtette az Isten kitalált és fölösleges voltáról szóló materialista közhelyeket. Wolfgang Pauli így reagált: „O.K., Dirac barátunknak van egy vallása, és annak ez a vezérelve: »Isten nincs és Paul Dirac az Ő prófétája.«” Anatole France többek között éppen a szkepticizmusáról híres; csakhogy az ő szkepticizmusa nem korlátolt, bigott, szimplifikáló és doktriner szkepticizmus.
|