Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gourmont, Remy de: La voiture de fleurs

Gourmont, Remy de portréja

La voiture de fleurs (Francia)

I
L'ivresse des jasmins, la tendresse des roses,
Ces robes, ces figures, ces yeux, toutes les nuances,
Les violettes pâles et les pivoines roses
Où l'amour se pâme avec indolence :

Ainsi s'en va, traîné le long des rues,
Le songe de mes anciens printemps,
Cependant qu'une femme a rougi d'être nue
Dans la foule indiscrète des amants.

Pourquoi ? Tu as senti l'odeur de mon désir ?
Tu as senti la fraîcheur amoureuse des nuées
Tomber sur tes épaules, et le plaisir
Souffler du vent dans tes cheveux dénoués ?

Je ne te voyais pas. Je regardais les femmes et les fleurs
Comme on regarde des étoffes ou des images :
Je me souviens alors de toutes les couleurs
Qui enchantaient mes premiers paysages.

Ces belles fleurs m'apportent des campagnes et des jardins,
Dans leurs aisselles et parmi les plis frais de leurs feuilles,
Je reconnais le goût des filles des chemins,
Du sureau, de la sauge, du tendre chèvre-feuille ;

Je promène mon rêve autour de tes rosiers
Et de tes pavots, parc aux antiques sourires ;
Puis je me glisse à travers la houle de vos halliers,
Bois où mon cœur avec joie se déchire.

II
Je me souviens des bois et des jardins,
Des arbres et des fontaines,
Des champs, des prés et aussi des chemins
Aux figures incertaines.

Ce vieux bois qui, dans sa verte douceur,
Aimait mon adolescence,
II a toujours l'adorable fraîcheur
Et la chair de l'innocence.

Il a toujours le chant de son ruisseau,
Et les plumes de ses mésanges
Et de ses geais et de ses poules d'eau,
Et le rire de ses anges

Car on entend souvent au fond des bois
Des souffles, des voix frileuses,
Et l'on ne sait si ce sont des hautbois
Ou l'émoi des amoureuses.

Il a toujours les feuilles de ses aulnes
Dont les troncs sont des serpents ;
Il a toujours ses genêts aux yeux jaunes
Et ses houx aux fruits sanglants,

Ses coudriers aimés des écureuils,
Ses hêtres, qui sont des charmes,
Ses joncs, le cri menu de ses bouvreuils,
Ses cerisiers pleins de larmes ;

Ses grands iris, dans leur gaîne de lin,
Qu'on appelle aussi des flambes,
Ses liserons, désir rose et câlin,
Qui grimpe le long des jambes :

Liserons blancs, aussi liserons bleus,
Liserons qui sont des lèvres,
Et liserons qui nous semblent des yeux
Doux de filles ou de chèvres ;

Beaux parasols semés d'insectes verts,
Angéliques et ciguës ;
Vous qui montrez à nu vos cœurs amers
Belladones ambiguës ;

Blonds champignons tapis sous les broussailles,
Oreilles couleur de chair,
Morilles d'or, bolets couleur de paille,
Mamelles couleur de lait !

Il a toujours tout ce qui fait qu'un bois
Est un lit et un asile,
Un confident aimable à nos émois,
Une idée et une idylle.

*

Mais un désir me ramène au jardin :
Je retrouve ses allées,
Ses bancs verdis, ses bordures de thym,
Ses corbeilles dépeuplées.

Voici ses ifs, ses jasmins, ses lauriers,
Ses myrtes un peu moroses,
Et voici les rubis de ses mûriers
Et ses guirlandes de roses.

Je viens m'asseoir à l'ombre du tilleul,
Dans la rumeur des abeilles,
Et je retrouve, en méditant, l'orgueil,
O sourire, et tes merveilles.

Sur ce vieux banc, je retrouve l'espoir
Et la tendresse des aubes :
Je veux, ayant vécu de l'aube au soir,
Vivre aussi du soir à l'aube.

Le présent rit à l'abri du passé
Et lui emprunte ses songes :
Le renouveau d'octobre a des pensées
Douces comme des mensonges.

O vieux jardin, je vous referai tel
Qu'en vos nobles jours de grâce ;
J'effacerai tous les signes de gel
Qui meurtrissaient votre face.

III
Voilà toutes les fleurs, qui passaient dans les rues,
En ce matin équivoque de mai.
Viens, leurs demeures me sont connues :
Nous les retrouverons aux jardins du passé.

Viens respirer l'odeur jeune de la vieille terre,
Du bois et du grand parc abandonné aux oiseaux.
Viens, nous ferons jaillir de son cœur solitaire
Des moissons de fruits et de rêves tendres et nouveaux.



FeltöltőKoosán Ildikó
Az idézet forrásahttp://www.remydegourmont.org

Virágkocsi (Magyar)

I
Mámorító jázmin, törékeny rózsák,
S ezek a ruhák, formák, szemek, minden árnyalat,
Halványlila, rózsaszín bazsarózsák,
Amitől vággyal éled az alél akarat.

Így halad lassan az utcákon végig.
Képzeletembe idézi a régi tavaszt,
Miközben egy meztelen nő szégyelli, hogy nézik
A kíváncsi rajongók ott, és ugyanazt.

Miért? Te megérzed a vágyam illatát?
Érzed a felhő hamari kéjét magadba'
Ha meztelen válladra hull, s a gyönyör jaját,
A szél ha beletúr kibomlott hajadba?

Téged nem látlak. Nézem a nőt és a virágokat
Ahogy kelmére, vagy képre néz az ember:
Emlékeztet e tobzódó sok szín, árnyalat
A vidékre, ami először bűvölt el engem.

E szép virágok elhozzák a tájat, és a kertet,
Hajlataikban, s redőik között a friss ízeket,
Felismerem, küldik az utak, berkek,  
A bodza, a zsálya, a puha lonclevelek;.  

Rózsabokraid körül sétál most képzeletem,
Pipacsaidnál, s a régi parkban járok magam;
Aztán átvágok sűrű, kócos-bozótos bokraidon
Az erdőhöz, vággyal telt szívvel, örömittasan.

II
Emlékszem az erdőre, a kertre,
            A fákra, szökőkutakra,
Mezőre, rétre, s az utakra is benne,
            Ködből lép elő alakja:

Régi erdőm, a szelíd-zöld színű
            kedvelte ifjúságomat,
a mindig könnyed, üde frissességű
            érintetlen világomat.

Ahol mindig dalol a kis patak,
             A sárgatollú cinege,
Ahol szajkók, meg vízimadarak
            Angyalok nevetnek vele.

Mert gyakran hallatszik a fák alól
            Lihegés, sóhaj, suttogás,
S nem tudni, tán oboa hangja szól
            Vagy szerelmes áradozás.

Juharfaágról a levél mindig
             Kígyózva tekereg elém;
Rekettye sárga szép szeme izzik
            Mint magyal vörösén a fény,

Mogyoróbokor, mókus kedvence,
            S a bükk árnyas varázsai,
Nádas, Süvöltők koncertje benne,
             A cseresnyés harmat- könnyei;

Nőszirom a len között vigyáz ránk
             Lángoló fáklyát idézve,
Szulák, akárha hízelgő ábránd,
             Tapadva kúszik a fényre:

Fehér szulákok, kékszín szulákok,
            Szulák, mint ajkak bársonya,
Szulák, mintha fiatal leányok
            Fénylő szemének gyöngysora;

Angyalgyökér, s bürök mesésen zöld
            Virágernyőin rovarok;
S ő, aki szívet gyógyított, vagy ölt,
           Nadragulyacserje az ott;

Arany gombaszőnyeg a bozót alatt,
            Hússzínű tönkjével szedik,
A sötétszalma kucsmagombakalap,
            Csúcsából tejszín nedv folyik!

S  mi mindenre képes ez az  erdő
            A puha ágy, a menedék,
Érzelmek baráti bizalmasa ő,
            Lélek- társ, és idilli szép.

                        *

De vágyam visszacsábít a kertbe:
             A régi ösvény visszavár,
A zöld pad, az út kakukkfűvel szegve,
            Az üres hulladékkosár.

Ím a tiszafa, jázmin, borostyán,
             S a mogorva mirtusz itt remeg,
Itt már rubinszín érett szeder vár,
            Rózsalugasos élményterek.

Jövök, pihenni a hársak alatt
              Zümmögő méhek közé újra,
Emlékeztet büszkén a pillanat
             Egy megváltó mosolyra.

Ezen a régi padon reményt találok,
               A hajnal rám bontja szárnyait,
Élnék hajnaltól estig, - ez, amit várok,-
             Mint éltem rég, estétől hajnalig.

A jelen nevet e múltbaforduláson,
             Hogy onnan kölcsönzök álmot:
Őszvégi álmokból - mivel nincs másom-
            Így lesznek kegyes hazugságok.       

Ó régi kert, újra ezt tenném, halljad:   
              Létedért köszönet illet,
Töröld le arcodról jeleit a fagynak,
             Töröld a sebeket, mindet.

III
Látod, minden virág ami elhaladt az utcán
Ma reggel, megidézte a májust.
Jöjj, lelőhelyüket még ismerem talán:
Keressünk fel a régi kertünket már most.

Jöjj, szívjuk magunkba, a friss föld illatát,
Az erdőt, nagy parkot elhagyta már a madárvilág.
Jöjj, hozzuk magányos szívükbe vissza a tavaszt,
A teremtés gyümölcsét, a puha és üdítő álmok sorát.



FeltöltőKoosán Ildikó
Az idézet forrásasaját fordítás
Megjelenés ideje

minimap