Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Jaccottet, Philippe: Beszélni (részlet) (Parler (détail) Magyar nyelven)

Jaccottet, Philippe portréja

Parler (détail) (Francia)

1

 

Parler est facile, et tracer des mots sur la page,

en règle générale, est risquer peu de chose :

un ouvrage de dentellière, calfeutré,

paisible (on a pu même demander

à la bougie une clarté plus douce, plus trompeuse),

tous les mots sont écrits de la même encre,

"fleur" et "peur" par exemple sont presque pareils,

et j'aurai beau répéter "sang" du haut en bas

de la page, elle n'en sera pas tachée,

ni moi blessé.

 

Aussi arrive-t-il qu'on prenne ce jeu en horreur,

qu'on ne comprenne plus ce qu'on a voulu faire

en y jouant, au lieu de se risquer dehors

et de faire meilleur usage de ses mains,

 

Cela,

c'est quand on ne peut plus se dérober à la douleur,

qu'elle ressemble à quelqu'un qui approche

en déchirant les brumes dont on s'enveloppe,

abattant un à un les obstacles, traversant

la distance de plus en plus faible – si près soudain

qu'on ne voit plus que son mufle plus large

que le ciel.

 

Parler alors semble mensonge, ou pire : lâche

insulte à la douleur, et gaspillage

du peu de temps et de forces qui nous reste.

 

2

 

Chacun a vu un jour (encore qu'aujourd'hui

on cherche à nous cacher jusqu'à la vue du feu)

ce que devient la feuille de papier près de la flamme,

comme elle se rétracte, hâtivement, se racornit,

s'effrange... Il peut nous arriver cela aussi,

ce mouvement de retrait convulsif, toujours trop tard,

et néanmoins recommencé pendant des jours,

toujours plus faible, effrayé, saccadé,

devant bien pire que du feu.

 

Car le feu a encore une spelendeur, même s'il ruine,

il est rouge, il se laisse comparer au tigre

ou à la rose, à la rigueur on peut prétendre,

on peut s'imaginer qu'on le désire

comme une langue ou comme un corps ;

autrement dit, c'est matière à poème

depuis toujours, cela peut embraser la page

et d'une flamme soudain plus haute et plus vive

illuminer la chambre jusqu'au lit ou au jardin

sans vous brûler – comme si, au contraire,

on était dans son voisinage plus ardent, comme s'il

vous rendait le souffle, comme si

l'on était de nouveau un homme jeune devant qui

l'avenir n'a pas de fin...

 

C'est autre chose, et pire, ce qui fait un être

se recroqueviller sur lui-même, reculer

tout au fond de la chambre, appeler à l'aide

n'importe qui, n'importe comment :

c'est ce qui n'a ni forme, ni visage, ni aucun nom,

ce qu'on ne peut apprivoiser dans les images

heureuses, ni soumettre aux lois des mots,

ce qui déchire la page

comme cela déchire la peau,

ce qui empêche de parler en autre langue que de bête.

 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://tempoepoesie.blogspot.hu

Beszélni (részlet) (Magyar)

1

 

Beszélni könnyű, szavakat róni a papírra

nem jár nagy kockázattal általában:

csipkeverőmunka, elszigetelt,

nyugodt (a gyertyától gyengédebb,

csalókább fényt is kérhettünk egykoron),

egyazon tintával írva minden egyes szó,

majdnem ugyanúgy van például "madár" és "halál",

és ezerszer ismételhetem lap tetejétől lap aljáig,

hogy "vér", a papírt mégsem pecsételi össze,

és én sem sebesülök meg.

 

Megesik, hogy e játék borzalomig fajul,

nem értjük már, mit is akartunk,

mikor belementünk, ahelyett, hogy kimerészkednénk,

s hasznosabb foglalatosságot keresnénk odakinn kezünknek.

 

Akkor,

akkor van ez, ha a fájdalomtól már nem szabadulhatunk,

ha már élőlényformát öltve közelít,

szétszaggatja a ködöt, melybe begubóztunk,

sorra döntögeti az akadályokat, fogyatkozik

a mind csekélyebb távolság közöttünk - és hirtelen

oly közel került, hogy már csak hatalmas pofája látszik,

szélesebb, mint az égbolt.

 

Beszélni ilyenkor hazugság vagy még rosszabb: léha

becsmérlése a fájdalomnak, elpazarlása

csekélyke maradék időnknek-erőnknek.

 

2

 

Egykor mindenki látta (bár ma a tűznek még

látványát is próbáljuk minél jobban elrejteni),

mi lesz a papírlapból a tűz érintésére,

miként zsugorodik, pöndörödik, foszlad

nagy sebbel-lobbal... Az emberen is rajtaüthet

e görcsös benső összerándulás, olyankor már késő,

egyébként is még napokig újrakezdődik az egész,

egyre gyengébben, borzongatóbban, szaggatottabban,

és valami sokkal rosszabb közelít, nem a tűz.

 

Mert a tűznek legalább van ragyogása, még ha tönkretesz is,

vöröslik, eltűri, hogy tigrishez hasonlítsák

vagy rózsához épp, esetleg még azt is bizonygathatjuk

vagy bemesélhetjük magunknak, hogy kívánjuk őt,

akár egy nyelvet vagy egy testet.

Más szóval kezdettől fogva verstéma,

lángra lobbanthatja a lapot,

magasra csapó, eleven fényével

bevilágíthatja szobánkat, egészen az ágyig vagy a kertig,

s még csak nem is éget - mi több, épp fordítva,

mintha közelsége tüzesebbé tenne minket,

mintha szabadabban lélegeznénk,

mintha megfiatalodnánk, és elénk terülne

a jövő újra véghetetlenül...

 

Valami más, valami sokkal rosszabb rántja össze

az embert egészen kicsikévé, teszi, hogy szobája

mélyére bevackolódjék, segítségül híva

bárkit, bármi módon:

s ez a valami formátlan, arctalan, neve sincsen,

lehetetlen boldog képekbe oldva

megszelídíteni, vagy a szavak törvényének alávetni,

elszakítja a papírt,

amint szétszaggatja a bőrt is,

s nem enged más nyelven beszélni, mint a vadállatoké.

 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://blog.xfree.hu

minimap