La Fontaine, Jean de: Szókratész mondá (Parole de Socrate. Magyar nyelven)

   Socrate un jour faiſant bâtir,
   Chacun cenſuroit ſon ouvrage.
L’un trouvoit les dedans, pour ne luy point mentir,
  Indignes d’un tel perſonnage.
L’autre blâmoit la face ; & tous eſtoient d’avis
Que les appartemens en eſtoient trop petits.
Quelle maiſon pour luy ! L’on y tournoit à peine.
   Pleuſt au Ciel que de vrais amis
Telle qu’elle eſt, dit-il, elle pût eſtre pleine !
   Le bon Socrate avoit raiſon
De trouver pour ceux-là trop grande ſa maiſon.
Chacun ſe dit ami ; mais fol qui s’y repoſe ;
   Rien n’eſt plus commun que ce nom,
   Rien n’eſt plus rare que la choſe.

   Szókratész építtetett volt.
   Hát jön mindjárt bíráló száz.
Egyik a házban, bent, ezt-azt kifogásolt :
   Ily nagy embernek ez ház?
Épp kívülről egy más; és amondó volt mind,
Hogy a szoba mind szűk, mindegyik ettől int.
Teneked! Ilyent! Ezt! Bele is alig férsz!
   Bár lenne e ház, minden szint,
Jóbarátokkal telt, valameddig csak élsz!
   De szólt magához a nagy bölcs:
Házad nagyon is nagy, hogy ily népséggel töltsd.
A barát szó szép szó, gyönyörű, szép és jó! 
   Olyan jó, akár a szemölcs...
   S a jó barát? Fehér holló.
   
   
   
A fordítás prozódiájáról l. Sully Prudhomme „Naplemente” c. versénél.

Alant a hagyományos, Magyarországon és másutt is szokásos, jambikus fordítás, kétszótagos nőrímekkel, noha a franciában nincs és nem is lehetséges semmiféle jambus, semmiféle időmértékszerűség, és a francia nőrím nem kétszótagos, hanem csak egyszótagos. (A francia vers szótagszámláló vers, akárcsak az ún. magyaros verselés, persze különbségekkel, de nem lényegbevágó különbségekkel. A jambikus fordítás sokkal gördülékenyebb, fülbemászóbb, de nem biztos, hogy előnye ez a magyar jambusnak. Megcsinálni mindenesetre könnyű — túlságosan is könnyű; szerintem ez a könnyenycsinálhatóság, gördülékenység előnye a magyar, úgynevezett „nyugateurópai” verselésnek, de egyúttal hátránya is, még ha kevésbé verkliszerű is a német vagy az angol jambusnál. Angolból, németből stb. nehéz volna kitalálni valami mást, de a francia verseket jambikusan — vagy trochaikusan — fordítani abszurdum; de hát így fordítja őket már több mint száz esztendeje minden jó sőt nagy költő és műfordító... Hát nehéz is szél ellen...)
   
   
   Szókratész házat építe,
   Mindenki beledugta orrát.
Egyik szerint bévül, rossz néven ne vegye,
   Nem ilyen személynek való ház.
Másik szerint kívül; és úgy ítélte mind,
Hogy a szobák kicsik mind igazság szerint.
Ilyen házat? Neki? ’Sz el se fér bent az ember!
   Adná az Ég, hogy itt megint
Annyi legyen barát, jó és hű, mint a tenger!
   De Szókratészünk helyesen
Úgy gondolta, a ház még túl nagy is leszen...
Mindenki naaagy barát; de ki bedől, bolond;
   Szép a szó: „Barát"! Na hiszen...
   De megtalálni, az a gond!