Laforgue, Jules: A nizzai Notre-Dame orgonistájának kesergője (Complainte de l’organiste de Notre-Dame de Nice Magyar nyelven)

Voici que les corbeaux hivernaux 
Ont psalmodié parmi nos cloches, 
Les averses d’automne sont proches, 
Adieu les bosquets des casinos.

Hier, elle était encor plus blême, 
Et son corps frissonnait tout transi, 
Cette église est glaciale aussi! 
Ah! nul ici-bas que moi ne l’aime.

Moi! Je m’entaillerai bien le cœur, 
Pour un sourire si triste d’elle! 
Et je lui en resterai fidèle 
À jamais, dans ce monde vainqueur.

Le jour qu’elle quittera ce monde, 
Je vais jouer un Miserere 
Si cosmiquement désespéré 
Qu’il faudra bien que Dieu me réponde!

Non, je resterai seul, ici-bas, 
Tout à la chère morte phtisique, 
Berçant mon cœur trop hypertrophique 
Aux éternelles fugues de Bach.

Et tous les ans, à l’anniversaire, 
Pour nous, sans qu’on se doute de rien, 
Je déchainerai ce Requiem 
Que j’ai fait pour la mort de la Terre!

Íme, itt a telelő varjak
Károgása a harangok között,
Már az őszi eső is megjött,
Agyő, a ligetes kaszinóknak.
 
Tegnap még fakó volt nagyon
És megborzongott szemérmesen
A templom, oly jéghidegen!
Ó, de nem ez, vele a bajom.
 
Én, magamat sokat rágom,
Ilyen szomorú mosolyért!
De, hálás vagyok mindenért
Örökre, e győztes világon.
 
Amikor elmúlik egy napon,
Én a Miserere zsoltárt zenélem,
Oly kozmikus reménytelenséggel,
Hogy Isten akkor nekem válaszol!
 
Mégis, itt maradok lent, egyedül,
A tüdőbajos halottakért, kegyelettel,
Kibékülve így túltengő szívemmel,
Mely Bach örök fúgáitól szenderül.
 
Évek óta, a megemlékezéseken,
Csak magunkért, kétségtelenül,
Ez a Rekviem mindig felzendült,
Amit a Föld halottaiért tettem.