Laforgue, Jules: Complainte de la Lune en province bouton

Ah ! La belle pleine Lune,
Grosse comme une fortune !
 
La retraite sonne au loin,
Un passant, monsieur l'adjoint ;
 
Un clavecin joue en face,
Un chat traverse la place :
 
La province qui s'endort !
Plaquant un dernier accord,
 
Le piano clôt sa fenêtre.
Quelle heure peut-il bien être ?
 
Calme lune, quel exil !
Faut-il dire : ainsi soit-il ?
 
Lune, ô dilettante lune,
A tous les climats commune,
 
Tu vis hier le Missouri,
Et les remparts de Paris,
 
Les fiords bleus de la Norwège,
Les pôles, les mers, que sais-je ?
 
Lune heureuse ! Ainsi tu vois,
A cette heure, le convoi
 
De son voyage de noce !
Ils sont partis pour l'Écosse.
 
Quel panneau, si, cet hiver,
Elle eût pris au mot mes vers !
 
Lune, vagabonde lune,
Faisons cause et mœurs communes ?
 
Ô riches nuits ! Je me meurs,
La province dans le cœur !
 
Et la lune a, bonne vieille,
Du coton dans les oreilles.

Oh szépséges Hold, te kitelve
Kövér vagy, mint a jószerencse.
 
Takarodó üt messzi zajt,
Hivatalnok úr hazatart.
 
Szemből szól egy zongora hangja.
A téren oson át a macska.
 
A vidék már elszenderül.
Egy akkord még végezetül,
 
S ablak zárul a zeneszóra.
Ekkortájt hány lehet az óra?
 
Csöndes hold és táj, néptelen.
Mondjuk azt erre: Úgy legyen?
 
Beh műkedvelő vagy te, Hold, oh,
Te minden égaljon hasonló,
 
Láttad tegnap a Missourit
És Párizs város sáncait,
 
Kék fjordokat a norvég parton,
Tengert, sarkot – számon se tartom!
 
Boldog Hold, megpillanthatod,
Órájuk ez, nászutasok
 
Im sereglő fölvonulása!
Útnak eredtek Skóciába.
 
Csuda látvány, télidei,
Ha versem szó szerint veszi.
 
Hold, te csavargó holdvilágunk,
S ha cseresznyézni egy a tálunk?
 
Gazdag éj! belehalok én,
A vidék szívem közepén.
 
Lám a Hold, ez a drága néne
Vattát gyömöszölt a fülébe.