Laforgue, Jules: A szerelem könyvébe (Pour le livre d’amour Magyar nyelven)

Je puis mourir demain et je n’ai pas aimé. 
Mes lèvres n’ont jamais touché lèvres de femme, 
Nulle ne m’a donné dans un regard son âme, 
Nulle ne m’a tenu contre son cœur pâmé.

Je n’ai fait que souffrir, pour toute la nature, 
Pour les êtres, le vent, les fleurs, le firmament, 
Souffrir par tous mes nerfs, minutieusement 
Souffrir de n’avoir pas d’âme encore assez pure.

J’ai craché sur l’amour et j’ai tué la chair! 
Fou d’orgueil, je me suis roidi contre la vie! 
Et seul sur cette Terre à l’Instinct asservie 
Je défiais l’Instinct avec un rire amer.

Partout, dans les salons, au théâtre, à l’église, 
Devant ces hommes froids, les plus grands, les plus fins, 
Et ces femmes aux yeux doux, jaloux ou hautains 
Dont on redoraient chastement l’âme exquise,

Je songeais: tous en sont venus là! J’entendais 
Les râles de l’immonde accouplement des brutes! 
Tant de fanges pour un accès de trois minutes! 
Hommes, soyez corrects ! ô femmes, minaudez!

Holnap, ha meghalok, én hiába éltem.
Női csók még nem lobbant ajkamon,
Rám, kedvesen senki sem pillantott,
Szíve sem szakadt meg senkinek értem.

Gyötrelmeim oka nem a környezetem,
Az élőlények, szél, virágok vagy az ég,
Szenvedek az idegeimért, de főleg azért
Szenvedek, mert nem tiszta a lelkem.

Köptem a szerelemre, a testem gyötrésével!
Az életellenes, őrült büszkeség, dermesztő!
Csupán e Földön leigázó az Ösztönös erő,
S én leráztam az Ösztönt keserű nevetéssel.

Mindenhol, otthon, színházban, a templomban,
A legnagyobb, legfinomabb, fagyos férfiakat
A nők lágy, féltékeny vagy büszke bámulata,
Ami lelki gyönyörüket szemérmesen viszonozta,

Azt hittem: mind idejöttek! Hallgattam ott
A mocskos zihálásukat, a vad párzásban!
Egy háromperces behatolásért a sárban!
Férfiak, jók legyetek! Ó, nők, cifrálkodjatok!