Lamartine, Alphonse de: Egy fiatal lányhoz, (A une jeune fille Magyar nyelven)

                             qui avait raconté un rêve

Un baiser sur mon front! un baiser, même en rêve!

Mais de mon front pensif le frais baiser s'enfuit;

Mais de mes jours taris l'été n'a plus de sève;

Mais l'Aurore jamais n'embrassera la Nuit.

Elle rêvait sans doute aussi que son haleine

Me rendait les climats de mes jeunes saisons,

Que la neige fondait sur une tête humaine,

Et que la fleur de l'âme avait deux floraisons.

Elle rêvait sans doute aussi que sur ma joue

Mes cheveux par le vent écartés de mes yeux,

Pareils aux jais flottants que sa tête secoue,

Noyaient ses doigts distraits dans leurs flocons soyeux.

Elle rêvait sans doute aussi que l'innocence

Gardait contre un désir ses roses et ses lis;

Que j'étais Jocelyn et qu'elle était Laurence;

Que la vallée en fleurs nous cachait dans ses plis.

Elle rêvait sans doute aussi que mon délire

En vers mélodieux pleurait comme autrefois;

Que mon coeur, sous sa main, devenait une lyre

Qui dans un seul soupir accentuait deux voix.

Fatale vision! Tout mon être frissonne;

On dirait que mon sang veut remonter son cours.

Enfant, ne dites plus vos rêves à personne,

Et ne rêvez jamais, ou bien rêvez toujours!

                                   aki elmesélte álmát

Csók a homlokomon! Egy csók. Álomban adták.

De megriadt a sok gondtól és tovaszállt,

hisz aszályos nyaram csak szikkadt napokat lát,

hisz a Hajnal sosem ölelhet Éjszakát.

De tény: ő álmodott. És halk lélegzetére

tavasz és ifjuság szivembe visszatér,

álmodta, hogy fejünk belepi bár a tél, de

lelkünk virága két virágzást is megér.

Azt is álmodta, hogy arcomon szélzilálta

hajam úgy szétterült, hogy elfödte szemem,

ha rázta a fejét, nyakán rezgett a lánca,

míg méla ujjhegye babrált a selymeken.

Azt is álmodta, hogy rózsa és liliomszál

védte erényeit, ha vágy zaklatta őt,

Jocelyn voltam, ő pedig Laurence. A dombnál

bújtattak minket a virágok, föld-redők.

Azt is álmodta ő, hogy égő szenvedélyem

zenélő verseket zokog, mint valaha,

hogy szívem hárfa lesz varázslatos kezében

s két hangon kél a vágy egyetlen sóhaja.

Végzetes látomás! A lelkem beleborzad,

a vérem újra forr, a vágyam lázba hoz,

gyermekem, álmaid másoknak el ne mondjad,

ne álmodozz soha - vagy mindig álmodozz!