Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Lasnier, Rina: Présence de l'absence

Lasnier, Rina portréja

Présence de l'absence (Francia)

Tu es mêlé à moi comme à l'archaïque lumière les eaux sans pesanteur,
Tu es né loin de moi comme au bout du soleil les terres noyautées de feu,
Tu nais sans cesse de moi comme les mille bras des vagues courant sur la mer toujours étrangère;
C'est moi ce charroi d'ondes pour mûrir ton destin comme midi au sommet d'une cloche;
Cette gorgée d'eau qui te livre la cime du glacier, c'est mon silence en toi,
Et c'est le sillage de mon défi cette odeur qui t'assujettit à la rose;
Cette pourpre dont tu fais l'honneur de ton manteau, c'est le deuil violent de mon départ;
C'est moi l'amour sans la longue, la triste paix possessive...
Moi, je suis en toi ce néant d'écume, cette levure pour la mie de ton pain;
Toi, tu es en moi cette chaude aimantation et je ne dévie pas de toi;
C'est moi qui fais lever ce bleu de ton regard et tu couvres les plaies du monde.
C'est moi ce remuement de larmes et tout chemin ravagé entre les dieux et toi;
C'est moi l'envers insaississable du sceau de ton nom.
Si ton propre souffle te quittait, je recueillerais pour toi celui des morts dérisoires;
Si quelque ange te frustrait d'un désir, ce serait moi la fraude cachée dans la malédiction.
Toi, tu nais sans cesse de moi comme d'une jeune morte, sans souillure de sang;
De ma fuite sont tes ailes, de ma fuite la puissance de ton planement;
De moi, non point l'hérédité du lait, mais cette lèvre jamais suave du gémissement;
Je suis l'embrasement amoureux de l'absence sans la poix de la glutineuse présence.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.oasisdesartistes.org

A távollét jelenléte (Magyar)

Úgy születtél belém vegyülve: őskor fényébe súlytalan vizek,
Távol tőlem születtél mint napnyugtába hulló tűzperzselte föld,
Belőlem születsz szüntelen ahogy a mindig idegen tenger ezer hab-ága fut el;
E habszekérhad én vagyok és sorsod érlelem mint déli órát elkondult harang;
E korty víz amely gleccser-csúcsot ád neked - e víz tebenned az én csöndem,
És a vizen kihívó hajó-sodrom ez az illat, hogy hódolj a rózsának;
Köpenyeden meg ez a kérkedő bibor vad gyász-szín: messzetávozásomé;
Szerelem vagyok én a hosszú búsan birtokló béke nélkül...
Én ez a tajték-semmi benned, élesztő vagyok kenyeredben;
Te pedig forró delej mágnesem vagy és nem térek tőled el;
Szemed kékjét én rebbentem föl te viszont betakarod a világ sebeit.
Ez a felindult könnyár s minden tönkretett út az istenek és közted én vagyok.
Név-pecsétednek meg nem fogható fonákja: én.
Ha lélegzeted elhagyna begyűjteném neked a csúffátett halottakét;
Ha megfosztana bármi vágyadtól egy angyal, átkában titkon én volnék a csel.
Belőlem születsz meg te szüntelen mint ifjan-holt nőből, szenny- és vértelen;
Elfutásomból nőnek szárnyaid, s hogy képes vagy repülni: elfutásom műve;
Belőlem nem csupán tej-öröklés fakad, de ez a panasztól sose szűnő száj is.
Én a távollét szerelmes lángolása nem szurokragacsos jelenlétben égek.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaSz. E.

minimap