Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Mallarmé, Stéphane: Ablakok (Les Fenêtres Magyar nyelven)

Mallarmé, Stéphane portréja

Les Fenêtres (Francia)


Las du triste hôpital, et de l'encens fétide
Qui monte en la blancheur banale des rideaux
Vers le grand crucifix ennuyeux du mur vide,
Le moribond sournois y redresse un vieux dos,

Se traîne et va, moins pour chauffer sa pourriture
Que pour voir du soleil sur les pierres, coller
Les poils blancs et les os de la maigre figure
Aux fenêtres qu'un beau rayon clair veut hâler

Et la bouche, fiévreuse et d'azur bleu vorace,
Telle, jeune, elle alla respirer son trésor,
Une peau virginale et de jadis! Encrasse
D'un long baiser amer les tièdes carreaux d'or.

Ivre, il vit, oubliant l'horreur des saintes huiles,
Les tisanes, l'horloge et le lit infligé,
La toux; et quand le soir saigne parmi les tuiles,
Son œil, à l'horizon de lumière gorgé

Voit des galères d'or, belles comme des cygnes,
Sur un fleuve de pourpre et de parfums dormir
En berçant l'éclair fauve et riche de leurs lignes
Dans un grand nonchaloir chargé de souvenir!

Ainsi, pris du dégoût de l'homme a l'âme dure
Vautré dans le bonheur, où ses seuls appétits
Mangent, et qui s'entête à chercher cette ordure
Pour l'offrir à la femme allaitant ses petits,

Je fuis et je m'accroche à toutes les croisées
D'où l'on tourne l'épaule à la vie, et, béni,
Dans leur verre, lavé d'éternelles rosées
Que dore le matin chaste de l'Infini!

Je me mire et me vois ange! Et je meurs, et j'aime
-Que la vitre soit l'art, soit la mysticité -
A renaître, portant mon rêve en diadème,
Au ciel antérieur où fleurit la Beauté!

Mais, hélas! Ici-bas est maître: sa hantise
Vient m'écœurer parfois jusqu'en cet abri sûr,
Et le vomissement impur de la Bêtise
Me force à me boucher le nez devant l'azur.

Est-il moyen ô Moi qui connais l'amertume,
D'enfoncer le cristal par le monstre insulté
Et de m'enfuir, avec mes deux ailes sans plumes?
-Au risque de tomber pendant l'éternité.



Ablakok (Magyar)


Únván az ispotályt, a búsat, hol a függöny
Sivár fehérje közt avas tömjén lebeg,
S hol a kopár falon csüggedt feszület függ fönn, -
Hátat fordít sunyin a félholt, vén beteg,

S ablakhoz vánszorog: sütkérez teste romja, -
De fő, hogy látja még, ott künn a nap virúl!
Fehér haját s aszott csont-arcát vágyva nyomja
Az üveghez, mely a friss fényben ég s pirúl!

S szájával lázasan a kék azúrba vájna,
Mint ifjan, hajdanán, ha szítta szép szüzek
Lágy bőre kincseit... míg mocskos lesz a fájva
Tapadó csók nyomán a langy arany üveg...

S ujjong, hogy él, noha testét szent olaj kente
S gyötörték gyógyszerek, kongó órák s a bús
Ágy s köhögés... s ha künn vérzik a naplemente,
Szeme a fénybefúlt tetőn túl, messze, dús

Arany hajókra lát: az égen, hattyuszépen
Bibor- s illat-habon aluszik mindahány,
Ringatva sárga, szép villámot dús ölében,
S halk terhük rest teher, csupa emlék talán!...

Igy én, utálva már az Embert, kit vad lelke
Boldogság-vályuhoz fetrengni s falni hajt,
S ki egyre szimatol, moslékot merre lelne,
Hogy nősténye egyék és szoptassa a fajt,

Futok s fogózkodom minden ablak-keresztbe,
Hol elfordúlhat a lélek az éktelen
Léttől: gyúl az üveg, szűz harmatban feresztve,
Arany hajnalt ragyog reá a Végtelen,

S tükrén angyal vagyok!... és létem halni némúl...
- Művészet, Misztikum: oh mind-mind ablakok! -
S új, szebb létre kelek s álmom, dús diadémúl
Viszem, egek egén, hol a Szépség ragyog!

De jaj, felémelyeg a szívem igy is néha,
E menhelyen, hiszen mégis a Rög az úr!
Orromba bűzöl a Butaság hányadéka
S be kell fognom, mikor legkékebb az azúr!

Oh Én-em, aki fájsz, lehet-e menekülni,
Betörni üvegünk, mit beszennyez a Rém? -
Megszökni, tolltalan szárnyunkkal elrepülni,
- akár zuhanni is, örök terek ürén?



Kiadóhttp://epa.oszk.hu
Az idézet forrásaNyugat, 1917/24. szám

minimap