Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Musset, Alfred de: Halott hölgy (Sur une morte Magyar nyelven)

Musset, Alfred de portréja
Sárközi György portréja

Vissza a fordító lapjára

Sur une morte (Francia)

Elle était belle, si la Nuit
Qui dort dans la sombre chapelle
Où Michel-Ange a fait son lit,
Immobile peut être belle.

Elle était bonne, s'il suffit
Qu'en passant la main s'ouvre et donne,
Sans que Dieu n'ait rien vu, rien dit,
Si l'or sans pitié fait l'aumône.

Elle pensait, si le vain bruit
D'une voix douce et cadencée,
Comme le ruisseau qui gémit
Peut faire croire à la pensée.

Elle priait, si deux beaux yeux,
Tantôt s'attachant à la terre,
Tantôt se levant vers les cieux,
Peuvent s'appeler la Prière.

Elle aurait souri, si la fleur
Qui ne s'est point épanouie
Pouvait s'ouvrir à la fraîcheur
Du vent qui passe et qui l'oublie.

Elle aurait pleuré si sa main,
Sur son coeur froidement posée,
Eût jamais, dans l'argile humain,
Senti la céleste rosée.

Elle aurait aimé, si l'orgueil
Pareil à la lampe inutile
Qu'on allume près d'un cercueil,
N'eût veillé sur son coeur stérile.

Elle est morte, et n'a point vécu.
Elle faisait semblant de vivre.
De ses mains est tombé le livre
Dans lequel elle n'a rien lu.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.hu

Halott hölgy (Magyar)

Szép volt, ha szépnek mondható
az Éj, a mély álomba bágyadt,
akinek Michelangelo
vetett komor kriptában ágyat.
 
Jó volt, ha jó a durva kéz,
amely futtában dobja vissza
mit ád, míg Isten félrenéz, –
s ha lelketlen pénz alamizsna.
 
Gondolkodott, ha gondolat
pergése dallamos szavaknak,
melyek mint surranó patak
üres csobogással szaladnak.
 
Imádkozott, ha szép szemek,
melyek hol rút férget kisérnek,
hol ég felé tekintenek,
neve ima, istendicséret.
 
Mosolygott volna, ha zárt
kelyhű virág tárulni tudna
a szélnek, mely borzongva száll
fölébe és otthagyja futva.
 
Sírt volna, ha szivére tett
hűvös keze izzóra váltan
érezte volna, mint remeg
az égi könny a földi sárban.
 
Szeretett volna, ha a gőg,
hiába-gyujtott gyertyaképpen
fekete koporsó előtt
nem virraszt magtalan.
 
Meghalt, – s nem élt az ostoba.
Csak úgy tett, mintha élne. Gyönge
kezéből most kihullt a könyve,
melyet nem olvasott soha.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.hu

minimap