Noailles, Anna de: Poème de l'amour LXXVI

Combien de fois aurais-je dû
Me sentir lasse et sans courage !
Mais mon cœur n’a jamais perdu
Son désir pour ton beau visage.

Dans mon puissant amour tu n’as
Vu que ma douceur de colombe ;
Pourtant je veux que sur ma tombe
L’on inscrive : Elle s’obstina…

Elhagyottan vajon hányszor kell még
erőtlennek és bátortalannak lennem?
De szívemben nem múlik sem a hűség,
sem a vágy, hogy szép lelked átöleljem.

Mély, erős szerelmemet te könnyelműen
csak gyönge galambként tartod számon;
pedig én azt akarom, hogy majd fejfámon
csak ennyit olvassanak: „ő tartott ki hűen…”